hero
Store Insider

Rovat:

Fogyasztó
Becsült olvasási idő: 2 perc
Július 24-én van az öngondoskodás világnapja

Az öngondoskodás világnapját (International Self-Care Day) először 2011-ben tartották meg, és azóta minden évben július 24-én emlékeztet arra, hogy az öngondoskodásra a hét minden napján, a nap 24 órájában érdemes figyelni (24/7). Ez a tudatosság manapság különösen fontos volna, hiszen a magyar lakosság több mint 40 százaléka már 50 év feletti. Az, hogy miként gondoskodunk testi-lelki egészségünkről ötvenesként, alapvetően határozza meg, milyen minőségű időskor vár ránk.

Magyarországon az öngondoskodás fogalmát gyakran a pénzügyekhez és a nyugdíjaskorhoz kötjük, pedig ennél sokkal többről van szó.

Az önmagunkról való tudatos gondoskodás a jóllét alapja, nemcsak anyagi, hanem testi, lelki és társas szinten is. Az egészség terén ez a megelőzésre, a kisebb egészségügyi problémák kezelésére és a jó közérzet fenntartására tett aktív lépéseket jelenti. Mindez az X generáció számára különösen aktuálissá vált az elmúlt években. Ebben az életszakaszban sokan először tapasztalják meg az öregedés első jeleit, miközben szüleik és gyermekeik felé is felelősséggel tartoznak. A testi-lelki egészség megőrzéséhez ilyenkor fontos felismerni, mely területeken van valódi befolyásunk: az egészséges táplálkozás, a rendszeres testmozgás, az emberi kapcsolatok ápolása vagy az új dolgokra való nyitottság terén.

Nem akarunk idősek lenni

A magyar társadalom egyre öregszik, az 50 év felettiek aránya már most meghaladja a 40 százalékot. A magyar lakosság öregedéssel kapcsolatos attitűdjét és az életkorral kapcsolatos negatív előítéletek hatásait a Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány (HCAF) és a Haleon egészségügyi vállalat reprezentatív felmérése vizsgálta.

Manapság, amikor a fiatalság és a tökéletes külső idealizálása mindennapos jelenség, különösen nehéz elfogadni a testünk korral együtt járó változásait. A válaszokból egyértelművé vált, hogy az emberek nem szívesen tekintenek magukra „idősként”. A 60 év felettieknek csupán 22%-a, a 70 év felettieknek is csak 46%-a véli magát idősnek. A magyarok átlagosan 3,1 évvel érzik fiatalabbnak magukat a valós életkoruknál, a 70 felettiek esetében ez az eltérés már 7,7 év.

Van hova fejlődni az öngondoskodás terén

Az, hogy miként gondoskodunk testi-lelki egészségünkről ötvenesként, alapvetően határozza meg, milyen minőségű időskor vár ránk.

Bár az ötvenes éveikben járó magyarokat zavarják az öregedés fizikai jelei, a felmérés ellentmondásos képet fest arról, hogyan vélekednek fizikai állapotuk megőrzéséről. A válaszadók 80%-a állítja, hogy „rendszeresen sportol”, ugyanakkor más kutatások szerint a magyar társadalom fele egyáltalán nem végez testmozgást. A válaszadók 60%-a szerint „rendszeresen jár fogorvoshoz”, azonban célzott kutatások azt mutatják, hogy nagyon kevesen mennek el félévente fogászati ellenőrzésre, ahogyan azt a szakértők ajánlják. Van tehát hova fejlődni a valódi öngondoskodás terén.