Starbucks Dewata Coffee Sanctuary néven ún. „kávészentélyt” nyitott Balin a (ki nem találják) Starbucks. Délkelet-Ázsiában pillanatnyilag ez a centrum a cég legnagyobb létesítménye.
Témáját tekintve a több mint 1800 négyzetméteren felhúzott központ a helyi szakértelem és kultúra, valamint a prémium kávé bemutatására helyezi a hangsúlyt.
Kávébabtól a csészéig
Egy autentikusan lemodellezett kávéfarmon átvágva, a látogatók testközelből követhetik nyomon a kávébab előkészítésének procedúráját, és az eljárás egyes fázisaiban (például a hántolásnak avagy a gyümölcshús eltávolításának a folyamatában) aktívan is részt vehetnek. Ezt követően a „kávécserje-iskolában” a növény bimbózó palántáival is ismeretséget köthetnek, és végül több mint száz Dewata-exkluzív, kézműves ételt és italt is megízlelhetnek.
Az egész komplexum egyfajta tisztelgés a cég szortimentjének fényét növelő indonéziai, méghozzá jelentős tekintettel a szumátrai kávétermesztés előtt. A vállalat azt tervezi, hogy e központon felül, különböző partnerségeken keresztül évi 100 000 palánta odaadományozásával szintén ki fogja fejezni megbecsülését a helyi termelők felé.

