hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 1 perc
Késik az új PET-palack visszaváltási rendszer bevezetése

Áder János: a gyártók lobbitevékenysége miatt nem indul el teljes körűen a betétdíjas rendszer januárban.

Áder szerint a gyártók lobbitevékenysége miatt késik a betétdíjas rendszer bevezetése, január elseje helyett július 1-jétől lesznek kötelesek feltüntetni a gyártók a visszaváltáshoz szükséges kódokat a PET-palackokon, az alumínium és üveg italospalackokon - mondta Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület rendezvényén szerdán Budapesten.


 2023 július 1-jén indult el a Mol vezetésével a hulladékgazdálkodási koncesszió, a betétdíjas rendszer elindulását pedig 2024 január elejére tervezték. Jövő év elejétől azonban a polcokon párhuzamosan lesznek elérhetők az 50 forintos betétdíjra jogosító kóddal ellátott termékek és azok, amelyeken ezek még nem szerepelnek, mindez problémákat okozhat a fogyasztóknak. 

Felhívta a figyelmet arra, hogy az automaták csak az ép minőségű PET-palackot, fém italosdobozokat tudják elfogadni, így el kell felejteni a "tapossa laposra" gondolkodást.

Az uniós előírások szerint Magyarország 90 százalékra növeli az üveg, az alumínium és a PET-palackok visszagyűjtési arányát. (MTI)

Fotó: MTI