Ennek alapja pedig a kiegyensúlyozott, a 2009. évi megingás ellenére is évek óta javuló teljesítmény. Nem kétséges, hogy ebben szerepet játszik a gazdasági világválsággal összefüggő mezőgazdasági áremelkedés is, de éppen erről szól a fenti előrejelzés is. A három legfontosabb dolog ugyanis, amire szükség van a beteljesedéséhez: termék, piac és jó ár. Utóbbi kettőre nem igazán lehet panaszunk az elmúlt években. A mezőgazdasági termékek nemzetközi piaci felértékelődése tartós folyamat. Az, hogy mögötte valódi keresleti-kínálati tényezők állnak-e, talán ne firtassuk.
Az igazság ugyanis az, hogy az emberiség elő tudja állítani az ellátásához szükséges élelmet, csak éppen az elosztás hibádzik.
Ettől függetlenül Magyarország oly sokat emlegetett agrár-élelmiszeripari potenciálja szempontjából a felértékelődés egyértelműen pozitív folyamat. És itt érkezünk el az első tényezőhöz. Ahhoz, hogy élni tudjunk a tendenciában rejlő lehetőséggel, egyrészt megfelelő mennyiségű, minőségű és egységes tömegárukra, másrészt ránk jellemző, egyedi termékekre van szükségünk. (Az ezekre vonatkozó közkeletű kifejezést szándékosan nem használom, mert félrevezető, hiszen olyan, mint a csak itthon világhírű tokaji aszú.)
A nemzetgazdasági kivitel több mint felét adó gépek és autók mögött ugyan csekélynek tűnik az agrár-élelmiszeripari termékeknek a 2011 első hat hónapjában felmutatott hatszázalékos értékbeli aránya, de a több mint egymilliárd eurós pozitív külkereskedelmi egyenleg magáért beszél. Nem is beszélve arról, hogy az előző év azonos időszakához képest ez 18 százalékos emelkedés.
Legjobb piacaink
Nagyon fontos ehhez mindjárt hozzátenni, hogy az Európai Unió többi tagállama számít messze a legfontosabb piacunknak. A kivitelben 83-85, a behozatalban 91-93 százalékos arányt képviselnek. Azért, hogy érzékeljük ennek jelentőségét, néhány statisztikai adat az AKI-tól: 2010-ben 153 országgal volt agrár-külkereskedelmi kapcsolatunk, de a forgalom értéke mindössze 78 ország esetében haladta meg az egymillió eurót. A kivitel és a behozatal is erősen koncentrálódott. Az exportérték 90 százaléka, az importérték 95 százaléka mindössze húsz országhoz kötődött.
2010-ben Németországot megelőzve Románia volt a magyar agrártermékek legnagyobb vásárlója 14 százalékos részesedéssel.
Itt azonban rögtön meg kell jegyezni, hogy a számok mögött nem minden esetben rejlik árumozgás, ami a romániai viszonylatban különösen nagy súllyal eshet a latba. Ezért azt javaslom, hogy tekintsük nyugodtan továbbra is Németországot legfőbb piacunknak. Nem kétséges, a romániai piac lehetőségei is nagyok – sokat tudnának erről mesélni például a tejtermelők és -feldolgozók –, de az egész nemzetgazdaság számára a német kereslet a sorsdöntő.
A legfontosabb, illetve a legnagyobb bevételt eredményező cikkek közül bővült a napraforgóolaj, a napraforgó- és repcemag, a búza és a baromfihús exportja, miközben csökkent a kukorica és a sertéshús kivitele. Míg a Romániába irányuló kivitelünk 15 százalékkal nőtt, német exportunk hét százalékkal csökkent 2010-ben, így Németország részesedése az egy évvel korábbi 16-ról 13 százalékra mérséklődött. Bár a repcemag és a kukorica kivitele erőteljesen csökkent, ez a két termék biztosította a teljes árbevétel húsz százalékát.
A kivitelünkben további nagy árbevételt elérő termékek a baromfihús, a napraforgómag és a napraforgóolaj.
A magyar exportcikkek szinte teljes skálája jelen van a német piacon, mégis az árbevétel 90 százalékát alig harmincféle termék biztosította.
A harmadik legfontosabb piacunk tavaly Olaszország volt. Az előző évekhez hasonlóan 2010-ben is a kukoricakivitelből származott a legnagyobb bevétel ezen a piacon. További sorrend a búza, sertéshús, vágójuh, tej és napraforgómag. A búza és a sertéshús kivitele jelentősen nőtt, a kukorica, a tej, de különösen a napraforgómag kivitele pedig csökkent ebben a relációban.
Mindebből érzékelhető a koncentrálódás folyamata: egyre kevesebb országba egyre kisebb kínálattal tudjuk ezeket a sikereket elérni. Az agrárkivitel felét négy árucsoport, a gabonafélék, a húsfélék, az olajos magvak és az állati takarmány alkotja. Amikor tehát kitörési lehetőségekről beszélünk, feltételezzük, hogy ezen piacokon ezen termékek magasabb áron és talán kissé nagyobb mennyiségben kerülnek értékesítésre. A kínálat növelése ehhez elengedhetetlen. Ez pedig csak a magasan integrált, megfelelően nagyméretű termelőegységeken, azok nemzetközi versenyképességén múlik. Ennek ellentmondani látszanak azok az elképzelések, amelyek a kisüzemi gazdálkodás erősödésére helyezik a hangsúlyt. Ezek fontosak, de arányuk messze elmarad a nagyobb egységek piaci befolyásától és lehetőségeitől. El kell tehát döntenünk, hogy az exporton keresztül a kitörés eszközét akarjuk látni a magyar agráriumban, vagy pedig előtérbe helyezzük a vidéki önellátás erősítését. A helyes válasz egyértelmű, mindkettőt el kell érnünk, de a nagyon kell ügyelnünk az arányokra!
Az élelmiszerek felértékelése önbeteljesítő
A jövőképben kulcsszerepet játszik az is, hogy tényleg fennmarad-e a világpiaci árak emelkedése. Ezzel kapcsolatban nem lehet ellenvéleményről hallani. Az élelmiszerek felértékelése önbeteljesítő. Semmi kétségem nincs afelől, hogy hosszú évtizedekig fog tartani a tendenciájában lassú, de tartós áremelkedés. Azok a hullámok, amelyeket a pénzpiaci befektetők gerjesztenek ezeken a piacokon, ehhez nélkülözhetetlenek. Ugyanis a mögöttük húzódó kommunikációs hatalmaknak nagy szerep jut az ez irányú várakozások fenntartásában. Ezért van az, hogy egyre gyakrabban indulnak árhullámok a mezőgazdasági tömegcikkpiacokon, amelyek aztán végiggyűrűznek, egészen a fogyasztókig. A jövőben kisebb kilengésű, de gyakoribb lesz ez a jelenség. Ebben benne foglaltatik, hogy nem sok esélyt adok azoknak a törekvéseknek – ha egyáltalán valódiak –, amelyek a spekuláció távoltartására irányulnak az élelmiszerpiacoktól. Maradnak tehát a magas árak, ami jó motiváció a termelés növelésére. Ennek során figyelemmel kell lenni arra, hogy ez a motiváció mindenki számára adott. Ez azt jelenti, hogy
az élelmiszerrel való önellátás minden országban felértékelődik.
Kivitelünk fokozása tehát nem képzelhető el olyan lépések nélkül, amelyek javítanak nemzetközi versenyképességünkön. Kellene az exportálók érdekeit is figyelembe vevő árfolyam-politika, nemzetközi országimázs-építés, a nemzetközi szállítmányozás feltételeinek javítása. Még hosszan sorolhatnánk, hiszen minden, ami korlátozza a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari vállalkozások belföldi érvényesülését, az exportképességükre is negatívan hat. Ebből kitűnik, hogy ezernyi feltétele van annak, hogy az agrárszektor húzzon ki bennünket a válságból. A számokból látszik, hogy ezek nélkül is jól teljesít, de messze lehetőségei alatt. A rendrakás „lehetetlen küldetését” a fejekben kell elkezdeni. Ennek kulcsát a feketegazdaság elleni küzdelem adja. E téma kibontása messze túlmutat ezen cikk témakörén, de a fentiekből kiviláglik, hogy a címben szereplő kérdésre nehéz egyértelmű választ adni. Inkább fogalmazzunk úgy, hogy igen, a magyarországi élelmiszer-gazdaság (hogy még egy fogalommal gazdagítsam a témát: ezalatt a mezőgazdaságon és az élelmiszeriparon kívül a kereskedelmet is értjük) a jelenleginél is nagyobb mértékben tudna hozzájárulni a nemzetgazdaság kedvezőtlen folyamatainak megállításához. A feltételes módnak azonban helye van a mondatban.
