A Baromfi Termék Tanács egyik szakmai szövetsége, a Tojásszövetség javasolta a Vidékfejlesztési Minisztériumnak, hogy módosítsa a 4/2009 NFGM-SZMM rendeletet, olyan értelemben, hogy kötelező legyen a tojás értékesítésekor kg-ban is feltüntetni az árakat. A rendelet módosításának joga a Nemzetgazdasági Minisztérium hatáskörébe tartozik.

Úgy gondoljuk, hogy a javasolt módosítás szakmailag nem megfelelően átgondolt és nem szolgálná a megjelölt célt, azaz a magyar tojástermelők védelmét. Annak ellenére mondjuk ezt, hogy cégünk az egyik legnagyobb hazai tojástermelő.

Egyetértünk azzal, hogy a magyar termelőket és a magyar termékeket támogatni kell, de a kilós ár bevezetése nem fogja kiszorítani az import tojásokat a piacról. Ehhez a magyar termelés hatékonyságát kellene növelni különböző eszközökkel, hogy a fuvarköltséggel növelt külföldi tojásokat ne tudják olcsóbban adni a hazai piacon, mint a helyben megtermelt terméket.

A legnagyobb problémát abban látjuk, hogy a tojás csomagolása az 589/2008/EK rendelet által előírt méretkategóriák szerint történik, így egy dobozban különböző méretű tojások vannak a kategórián (S, M, L, XL) belül véletlenszerűen. Tehát minden doboz tömege eltérő. Ha a kezdeményezés szerint a minimálisan garantált tömegre vetítjük az árat, akkor ez soha nem lesz valós, pontos információ a fogyasztó számára. A minimális tömegre kiszámolt ár lényegesen magasabb lesz, mint a valós mérésen alapuló ár, így a fogyasztó megtévesztő, illetve pontatlan tájékoztatást kapna.

Vegyünk egy példát: egy doboz M-es tojás ára 530,- Ft, a tömegkategória alsó értéke 53 g, tehát az egység tömege 530 g a doboz nélkül. A kiírt ár ennek megfelelően 1000 Ft/kg. Ez azonban csak akkor lenne igaz, ha minden egyes darab tojás 53 g lenne a dobozban. Ilyen a gyakorlatban soha nem fordul elő. Ha a kategória (53-63 g) átlagát vesszük, akkor egy doboz M-es tojás tömege 580 g. Ebben az esetben a kiírt ár 1000 Ft/kg, míg a tényleges, valós ár 913,79 Ft/kg.

A tömegkategória átlagával történő számítás ( S-48g, M-58g, L-68g ) már jobban közelítene a valósághoz, de ez sem adna soha pontos értéket, ugyanis az automata tojásválogató gépek a beállított mérethatárokon belül (53-63 g) véletlenszerűen rakják a tojást a dobozokba.

A megoldás az lenne, ha minden doboz külön-külön lemérésre kerülne és így lehetne pontos kilós árat adni. Ez is azonban csak elméleti lehetőség, ugyanis a tojáscsomagoló gépeken százával jönnek lefelé 10-16 pályán a dobozok és technikailag lehetetlen lenne egyesével lemérni őket.

További probléma, hogy a dobozok tömege eltérő. Nem egyezik meg a grafikus, címkés, műanyag, imagic, superface... stb dobozok tömege, amelyeket a hazai piacon használunk. Doboz nélkül pedig az automata gép által a beprogramozott kategórián belül véletlenszerűen lerakott tojásokat lehetetlen megmérni tízesével, hatosával, harmincasával... stb. Dobozzal együtt mérve pedig nem a termék nettó tömegét adjuk meg, hanem a doboztól függően ebben különböző arányban benne lenne a csomagoló anyagok tömege is.

A kereskedők nem tudnák kezelni a helyzetet, gyakorlatilag képtelenek lennének végrehajtani a jogszabályt, ha azt ilyen módon változtatnák meg.

Első lépésben a tojástermelőknek és forgalmazóknak le kellene cserélniük az összes létező csomagoló anyagukat, mert minden dobozra és címkére rá kellene írni a minimálisan garantált tömeget. Ez a folyamat a készletek kifuttatásával és az új csomagoló anyagok elkészítésével 8-10 hónap lenne, nem is beszélve a költségekről. Második lépésben a kereskedőknek termékfajtánként és kiszerelésenként külön-külön kellene beárazni a termékeket a dobozokon lévő tömegek alapján. Ezzel a módszerrel is a fent említett hibás árakat közölnék a fogyasztóval. Ha minden dobozt egyesével le kellene mérni és beárazni, az adna pontos információt a fogyasztónak. Erre azonban nem képesek a hazai tojáscsomagolók és a kereskedők nem tudnának annyi polcot és árcédulát kirakni az áruházakban, hogy a jelenlegi tojás portfolió elférjen.

Ezért alkalmazzák az egész világon a darab árat, amely méretkategóriánként változik.

Az is probléma, hogy a tojás egy lélegző „petesejt”, azaz az idő múlásával tömegéből veszít. A héj pórusain keresztül távozik valamennyi víz, így csökken a tojás tömege. Tíz, vagy harminc darab tojásnál ez jelentős lehet a csomagolás és a vásárlás között eltelt idő alatt.

A kereskedők arra fognak majd törekedni, hogy a legalacsonyabb kategóriáknál (S-es tojások) olyan alacsony árakat alakítsanak ki, hogy az tömegre számolva is a legalacsonyabb legyen. Ezzel két káros hatás éri a termelőket, egyik, hogy az induló állományok tojásait csak nagyon alacsony áron tudják majd értékesíteni, azaz veszteségesen. A másik, hogy a fogyasztókat ez az alacsony ár még inkább a legalsó méretkategóriájú (S) termékek vásárlására fogja ösztönözni, amelyen a termelők nem tudnak majd profitot realizálni. A magasabb kategóriájú termékek ára túl magas lesz az S-es tojások árához képest, tehát a prémium kategória forgalma jelentősen csökkenni fog.

Szakmai véleményünk szerint a jelenlegi módszer, amelyet az EU többi országában is alkalmaznak, miszerint méretkategóriák alapján darabra árazzák a tojást, tökéletesen tájékoztatja a fogyasztókat. Nincs ebben szerintünk semmiféle trükközés. A fogyasztó látja a dobozon lévő jelzést, hogy S, M, L, vagy XL kategóriájú a tojás, látja a csomagolási egység és a darab árát és ennek alapján el tudja dönteni, hogy melyiket kívánja megvásárolni.

Ráadásul rengeteg különböző tartású (mélyalmos, bio, ketreces, szabad) és funkcionális tojás (omega, E-vitaminos...) létezik, ahol nem a tömeg a lényeg, hanem inkább a hozzáadott érték. Ezeket a tojásokat nem lehet csupán a tömegre vetített áruk alapján összehasonlítani.