Bár továbbra is folytatódik a reklámpénzek vándorlása a digitális világ felé, az ütem egyértelműen lassuló tendenciát mutat. Az eMarketer előrejelzése szerint idén 39,5 milliárd dollárt fog kitenni az internetes reklámköltés Amerikában, míg 2016-ban 62 milliárdot. Ez jelentékeny gyarapodás ugyan, de a növekedés mértéke a 2012-es 23,3 százalékról 7,8-re lassul a vizsgált időszak végéig.
Az RSW/US májusi felmérése is megerősítette az eMarketer jóslatát. A megkérdezett marketingigazgatók és ügynökségi vezetők 57 százaléka állította, hogy büdzséjük minimum 30 százaléka vándorolt a hagyományos területekről a digitálisra az elmúlt három évben. 2009-ben ugyanez az arány még 67 százalék volt, ami szintén jelzi a lassulást.
Az eredmények úgy is értelmezhetők, hogy az internetes reklám nagykorúvá válik. A válaszolók 44 százaléka nyilatkozta, hogy teljes 2012-es marketing-költségvetésének legalább felét fordította digitális és közösségi médiára - ugyanez a adat 2009-ben még 31 százalék volt.
A hirdetők által végzett digitális tevékenységek közül nagyon ugrott a webfejlesztés fontossága. Ezzel a hirdetők 54 százaléka foglalkozott 2009-ben, idén azonban 87 százalékos az arány. Online reklámmal a cégek 37 százaléka törődött három éve, 2012-ben 74 százalék. A közösségi aktivitásokat a vizsgált periódus elején még nem figyelték, ez évben azonban a hirdetők 55 százaléka él ezekkel a lehetőségekkel.
A magyar online nettó reklámköltés 30,4 milliárd forintot tett ki a tavalyi évben az interaktív reklámszakmát tömörítő IAB hazai szárnyának becslése szerint.

