Az elsősorban növényi eredetű keményítő és cellulóz alkotta anyag felszínén – csakúgy, mint a lótusz levelein – szoros elrendeződésben mikroszkopikus kitüremkedések találhatók. Míg a növényen sorakozó formációk tetejét egy viaszos kence borítja, a mesterséges bioműanyag magaslatainak tetejét egy polidimetilsziloxán (PDMS) nevű, sikamlós, szerves polimerrel vonják be a tudósok. Amikor egy vízcsepp ráhullik a műanyag felületére, a „tüskék” felfogják a folyadékot, és így az alul elterülő bázis száraz marad.

A kicsiny nyúlványokat még csiszolóanyaggal sem lehet megkoptatni, illetve a savaknak, az etanolnak és a forróságnak is ellenállnak. A kutatók azt állítják, hogy szokványos talajba helyezve a természetesen előforduló, helyi baktériumok és egyéb organizmusok gyorsan lebontják az innovatív plasztikot.

Sok egyéb bioműanyag csak magas hőmérsékletnek vagy speciális ipari eljárásoknak kitéve szívódik fel a talajban.

Mehran Ghasemlou, a projekt vezető tudósa szerint a nagyüzemi gyártás kívánalmait szem előtt tartva tervezték meg az új matériát. Fontos kritérium volt, hogy az előállítása egyszerű és a gyártási folyamatokba könnyen integrálható legyen. A végső cél egy olyan csomagolóanyag létrehozása volt, amelyet az élelmiszer-hulladékkal együtt komposztálni lehet. Bár a csapat egy bioműanyagokat előállító céggel már együttműködésre lépett, de minden olyan üzleti partner jelentkezését szívesen fogadja, akik érdekeltek lehetnek a technológia piacosításában.