Bajai Ernő
Becsült olvasási idő: 2 perc
Magyarország 64 standdal képviselteti magát az Anugán

Jelentős a magyar részvétel a kölni Anugán, több mint hatvan magyar kiállító mutatja be termékeit a világ egyik legjelentősebb élelmiszeripari vásárán Németországban - mondta a kiállítás megnyitóját követően szombaton az MTI-nek a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese.

Minden eddiginél aktívabban vesz részt a magyar élelmiszeripar a világ idei legnagyobb élelmiszer szakvásárán; Rekord számú, hatvannégy magyar cég szerepel a Kölnben szombaton kezdődött Anuga katalógusában, száznyolc ország több mint 7 ezer kiállítója között. Legtöbb magyar vállalattal a mélyhűtött áruk, húskészítmények es általános élelmiszerek csarnokaiban találkozhat öt nap alatt az egész világról várható 155 ezer látogató.  Hétfőn este pedig, az Anuga történetében először külön rendezvényen magyar élelmiszereket és borokat mutatnak be német élelmiszer láncok beszerzőinek a düsseldorfi magyar konzulátus és a Nemzeti Kereskedőház szervezésében.

Az első két nap legfontosabb tapasztalata, hogy a hagyományos otthoni, családi főétkezések szerepe világszerte rohamosan csökken. Gyártok és kereskedők egyre jobban alkalmazkodnak a mobil fogyasztók étkezési szokásaihoz, akik ráadásul egyre tájékozottabbak.

Így aztán egyre fontosabb, hogy a csomagolásokon, címkéken pontos és érthető információkat találjanak a fogyasztók. Közülük sokan szívesen főznek otthon részben kedvtelésből, részben pedig azért, hogy vendégeket hívjanak, és az eseményről beszámolhassanak egy közösségi oldalon. Ráadásul így olcsóbb, mint vendéglőben. Ezeket említette először az élelmiszer fogyasztás aktuális top tíz trendje között Sjoert Post, az Innova angol tanácsadó cég piaci elemzője. Felméréseik alapján, mivel az életstílus változása leginkább a 21-35 eves generációt jellemzi, érdemes rajuk szabni az élelmiszerek marketingjét legalább részben. Nyitott, újat kereső, újdonságokra érzékeny fogyasztók ők, és különös ismertető jelük, hogy elvileg heti hétszer huszonnégy óra alatt bármikor használ(hat)ják az internetet.

Úgy tükrözi az Anuga napjaink fő trendjeit, hogy új kényelmi termékek dominálnak a kiállítási standok kínálatában, sok különleges innovációval együtt. Előbbire jó példa, amit a szentesi Hungerit dekoratív standján Magyar József elnök-vezérigazgató, tulajdonos mond: „Legsikeresebb újdonságunk a dekoratívan csomagolt, korábbiaknál hosszabb ideig eltartható, sütésre kész kacsa- es libamell, illetve kacsa- es libacomb. Igaz, hogy a szokásosnál drágább, de megtaláljuk azokat a fogyasztókat, akik megfizetik".

Különlegesség gyanánt például a Sjoert Post által említett háromrétegű joghurtos poharat említhetjük, amelyből a joghurt alól mézet kanalazhat a fogyasztó, legalulról pedig gyümölcsöt. Belgiumban pedig a Ganda családi cég termékfejlesztésének köszönhetően idén magyar mangalica húsból készült száraz sonkákkal jelent meg hazai piaca mellett Hollandiában is. Karel de Wolf tulajdonos derűlátó: „Megnéztem a magyar Alföldön, hogyan tartják a gazdák a mangalica sertéseket, és a természetes legelők, a gondos takarmányozás alapján bízom a sikeres piaci bevezetésben. A belőlük készült sonka pedig olyan finom, hogy aki eddig vett belőle, nagyon elégedett vele".