A Grüne Woche elnevezésű nemzetközi agrártermék-bemutatóhoz és -vásárhoz kapcsolódó tanácskozáson csaknem 70 ország szakminisztere cserélt eszmét. Magyarország számára
kiemelten a fontos a részvétel, hiszen „ha részt akarunk magunknak az élelmiszer-
termelésben, akkor a tárgyalóasztalnál is ott kell lenni” – fogalmazott Fazekas Sándor. A következő hónapokban aktív agrárdiplomáciai munka következik, egyebek között Kína, India, Oroszország és Brazília felé nyit a budapesti vezetés a korábbi kormány által elhanyagolt kapcsolatok megerősítése és új piacok megnyitása céljából.

Becsült olvasási idő: 0 perc
Megpróbáljuk visszaszerezni az elvesztett piacokat
Csak kezdeményező fellépéssel lehet visszaszerezni azokat a piacokat, amelyeket a korábbi kormányzat elvesztett, a magyar agrárdiplomácia ezért a következő hónapokban egy sor olyan országban megjelenik, amelyek korábban a magyar termékek vásárlói voltak – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Berlinben, ahol az agrárminiszterek világtalálkozóján vett részt.
