A dohányzók számának és a káros szenvedélyből eredő halálesetek számának csökkenését szeretné elérni a brit egészségügyi minisztérium azzal a javaslattal, amelynek értelmében a jövőben csak egyforma, márkajelzés nélküli csomagolásban lehetne értékesíteni dohányárut Nagy-Britanniában. A javaslatról a Chester Chronicle beszámolója szerint a napokban indított nyilvános konzultációt a minisztérium.
A YouGov közvélemény-kutató tízezer angol állampolgár megkérdezésével készült
felmérése szerint a lakosság közel 60 százaléka támogatná egy ilyen szabályozás bevezetését. A kritikusok, köztük több politikus és a dohányipar képviselői szerint azonban ennek több negatív hatása lenne, mint amennyi haszna. Úgy vélik, az egyszerűsített csomagolás megkönnyítené a hamisítók helyzetét, akik illegális termékeiket könnyebben állíthatnák elő, illetve hozhatnák forgalomba. A Philip Morris dohánycég által készíttetett felmérés szerint az állampolgárok közel fele egyetért azzal az állítással, hogy az egyszerű csomagolás a feketepiac forgalmát növelné.
A brit javaslat egyelőre még konzultációs fázisban van, ellenben Ausztráliában tavaly ősszel elfogadtak egy hasonló tartalmú törvényt. Az ausztrál jogszabály értelmében a helyi piacon egyforma zöldes színű dobozban, egyforma betűtípusokat használva, márkajelzés nélkül, kizárólag egészségügyi figyelmeztetésekkel ellátott dobozban lehet cigarettát értékesíteni. A politikusok a kontinensen szintén a dohányzás és a rákos megbetegedések számának csökkenését, valamint a fiatalok elrettentését remélik az intézkedéstől. A helyi piacon érdekelt dohánycégek azonban szellemi tulajdonjogaik súlyos megsértését látják abban, hogy a kormány tiltja védjegyeik megjelenítését, és az angol cégekhez hasonlóan a hamisítás fellendülésétől tartanak.

Becsült olvasási idő: 1 perc
Nagy-Britanniában is megfosztanák a márkajelzéstől a cigarettákat
Egy brit javaslat értelmében a jövőben csak egyforma, márkajelzés nélküli csomagolásban lehetne értékesíteni dohányárut a szigetországban. A dohányzás visszaszorítása érdekében született javaslat elfogadása a kritikusok szerint fellendítené a hamisítványok forgalmát.
