Becsült olvasási idő: 3 perc
Orbán: "Sosem fogok hátat fordítani a támogatóinknak"

A miniszterelnök pénteken május 17-én reggel, a Kossuth Rádióban visszautasította azt a vádat, amely szerint politikai szempontok alapján döntöttek.

A miniszterelnök pénteken, május 17-én reggel, a Kossuth Rádióban visszautasította azt a vádat, amely szerint politikai szempontok alapján döntöttek. Nyomatékosította azt is, hogy sosem fog hátat fordítani a saját támogatóinak csak azért, hogy kevesebb bírálatot kapjon. Teljes felháborodással tette fel a kérdést: "Miért lenne baj, ha egyébként a mi értékrendünket valló vállalkozók is, ha megfelelnek, nyerhetnének? Nem értek egyet azzal sem, hogy valaki csak azért ne nyerhessen, mert az ellenzékkel szimpatizál, de hogy a saját szavazóinknak, támogatóinknak hátat fordítsunk csak azért, hogy mi, politikusok kevesebb bírálatot kapjunk, ezt sosem fogom elfogadni. Ezeket a bírálatokat el kell tudni viselni, mert "ha a saját híveink sem számíthatnak ránk, akkor kicsoda számíthat?" - fogalmazta meg a véleményét a péntek reggeli adásban.

Elkötelezett jobboldali legyen a trafikos?

Az ellenzék viszont másképpen látja a kialakult helyzetet, amire fentebb reagált is Orbán Viktor. Az ügyészségtől átfogó vizsgálatot, a kormánytól pedig a pályázatok érvénytelenítését követeli az MSZP azután, hogy a hvg.hu egy birtokba került, de nyilvánosságra nem hozott hangfelvétel alapján közölte: a szekszárdi fideszes városvezetés egyeztetett a dohányboltokra pályázókra. Állítólag Horváth István polgármester azt mondta: "az a lényeg, hogy elkötelezett jobboldalinak kell lenni" a nyerteseknek. A kormány nem foglalkozik vele, mert helyi ügynek tartja a szekszárdi pályázatokat. "Nem történt törvénytelenség a pályázatokkal kapcsolatban Szekszárdon, a város közgyűlésének Fidesz-frakciója nem frakcióülésen, hanem egy nem formális egyeztetésen beszélt a helyi pályázokról" - reagált úgyszintén Horváth István. Gyulay Zsolt , a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója is úgy látja, hogy tisztességes nyertesekről és pályázatokról van szó.

A miniszterelnök semmitől sem tart, és nem fenyeget

A kormány nem hajlandó arra, hogy elhalassza az előre tervezett szerződéskötéseket - válaszolta a dohányboltokkal kapcsolatban a miniszterelnök, hozzátéve azt is, hogy a megállaposodások megkötése után a pályázati feltételeket, és a bírálók személyét is nyilvánosságra hozzák majd. Egyáltalán nem tart attól Orbán Viktor, hogy a bírósági ítéletekek késõbb visszájára fordítanák az eredeti kormányzati szándékot. Visszautasította a napokban feljövő botrányt is, miszerint, politikai szempontok alapján döntöttek a pályázók folyamán. "Százas nagyságrendben vannak baloldaliak, akik dohánybolt-koncessziót nyertek" - mondta, majd azért hozzátette - "szelíd ember vagyok, tehát nem fenyegetőzésképpen mondom, de hogy ha mi egyszer politikai szempontokat akarnánk egy ilyen pályázati rendszerben érvényesíteni, ott egy, azaz egyetlen baloldali sem nyerne. De nem politikai szempontok, hanem a pályázati minőségek alapján született meg a döntés". Közölte azt is, hogy 200 alatt van azoknak a "veterán" trafikosoknak a száma, akik ugyan nem nyertek, de folytathatják majd a munkájukat- olvasható az MTI-n.

Sokan nem írják alá a szerződést

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a május 22-i határidő lejárta után tud csak végleges számot mondani arról, hogy az 5415 nyertes pályázó közül hányan írták alá a szerződést. "A botrány hatására úgy tudom, hogy sok nyertes nem fogja aláírni a koncessziós szerződést. Az így szabaddá vált trafikokat oszthatják majd szét azok között, akik eddig főállásban trafikot működtettek, de nem nyertek a pályázaton" - mondta Szabóné Szabados Katalin, a Trafikkárosultak mozgalom egyik tagja.

169 oldalas útmutató "kezdőknek"

Számtalan kezdő vállalkozó is nyert trafikkoncessziót, ezért a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. egy 169 oldalas, minden apró részletre kiterjedő útmutatóban magyarázza el nekik, hogy szerintük miként lenne ideális kialakítani a nemzeti dohánybolt külső és belső arculatát. Makulátlan, teljesen kidolgozott, professzionális munkáról van szó, amely egészen a kasszapulttól a bárszékig, a logótól a matricás szemetesig mindenre javaslatot tesz.