hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 5 perc
Óriási hirdetési platformmá nőtte ki magát a Kékszalag
A jövőben a vitorlásversenyen megjelenő élelmiszeripari kommunikációs aktivitások száma várhatóan emelkedni fog.

A bor, pezsgő és ásványvíz forgalmazással foglalkozó cégek előszeretettel támogatják a balatoni vitorlásversenyeket. Jó példa erre az elmúlt hétvégén lezajlott 54. Kékszalag, amelynek támogatói között ott volt az osztrák  Vöslauer ásványvíz márka és a francia Champagne Taittinger magyarországi képviselője is. A verseny ideje alatt, a hajók vitorláin is felfedezhettünk egy-egy ismert márkát, ilyen például a  svéd sportital,  a Vitamin Well és a Petrányi Pincészet logója. A borok, pezsgők, alkoholmentes italok mellett, a házhozszállítással foglalkozó cégek is megjelentek a hajók támogatói között. Közülük kiemelkedik a Kifli.hu akciója, amely  egyenesen a Kékszalag győztes  hajó vitorlájára tette fel azt az üzenetet, amellyel arra hívta fel a figyelmet, hogy a Balaton körül is elérhetőek szolgáltatásai. Mindezt a parton több ezer ember láthatta, a tévés közvetítések és fotós tudósításoknak köszönhetően pedig újabb tízezrekhez juthatott el a kreatív megoldás üzenete. 

Az FMCG szektor a jövőben még aktívabb lesz

Az élelmiszeripari kommunikációs aktivitások a jövőben tovább fognak növekedni a vitorlásversenyeken. Ezt bizonyítja az idei Kékszalag is, amely milliárdos  reklám- és turisztikai értéket jelentett a támogatók és a szervezők számára egyaránt. Ezen a hétvégén több ezer szelfi, több száz látványos fotós tudósítás és televíziós közvetítés is segítette a Balaton és a vitorlás sportok népszerűsítését. A rendezvény magas ázsiójának egyik bizonyítéka az is, hogy az élelmiszeripari támogatók mellett, nemzetközi autómárkák, több pénzintézet, energiaszolgáltató stb. támogatta a magyar hajós csapatokat. Ráadásul ilyenkor olyan nehéz minőségi szállást találni a Balaton partján, mint mondjuk Budapesten Forma-1 idején. A verseny jót tett a parton található éttermek, kávézók forgalmának is, hiszen ezen a napon több helyen Kékszalag - reggelivel várták azokat, akik a partról akarták nézni Európa egyik legnagyobb hajós versenyének legizgalmasabb pillanatait. Természetesen szinte mindenhol teltház volt.

Fotó: Török Brigi

Melyik hajónak van a legnagyobb reklámértéke?

A nagy médiaérdeklődés, a nézők figyelme az egyik oka annak, hogy egyes hajók vitorlázatának  több millió forint reklámértéke van Kékszalag idején.  Ezért  hotelek, borászatok, sportitalok forgalmazói, nemzetközi sportszergyártók, számítástechnikai cégek, óragyártók is gyakorta feltűnnek a hajók vitorlázatán. Természetesen a legértékesebb "reklámfelületet" a nyertes hajók vitorlázata jelenti. Idén a  Fifty-Fifty -  kétárbocos magyar fejlesztésű katamarán nyerte a versenyt, amelyről több szász fotó is készült, a sportközvetítésekben perceken át mutatták a Józsa Márton által vezetett hajót. Hasonlóan nagy a reklámértéket képvisel Vándor Róbert által irányított  RSM - katamarán csapata,  amely tavaly  elsőként, idén pedig negyedikként teljesítette a Kékszalag - távot. A hajón felfedezhető volt a svéd sportital forgalmazójának logója, amely jelentős nyilvánosságot kapott az idei tévés közvetítéseknek köszönhetően.

Végre egy nőre is figyelnek a támogatók

A média egyre nagyobb figyelemmel kíséri Team Kaáli csapatát, amelynek katamaránja idén másodikként futott be a célba. A hajót a 26 éves  Virág Flóra Anna vezette, aki a díjkiosztó eseményen a legnagyobb tapsot kapta. Az ő sikereinek köszönhetően olyan célcsoportok is elkezdtek érdeklődni a vitorlás sportok iránt, amelyek eddig a támogatók, hirdetők által nem igazán voltak elérhetők az ilyen eseményeken. A rendezvényen természetesen nem a 26 éves sportcsillag volt az egyetlen nő a fedélzeten.  Kékszalagon például megjelent az a kampány is, amelynek segítségével azt szeretnék bizonyítani, hogy a vitorlázásban – ahogy az élet más területein is - férfiak és nők közös gondolkodása sokszor ideálisabb eredményt hozhat. A Women On Water Hungary kampány célja, hogy egyre több nő kapcsolódjon be a vitorlás életbe, ennek érdekében olyan csapatokat is indítottak a versenyen, ahol a nők és férfiak közösen hozták meg a taktikai döntéseket a fedélzeten. Az idei év tapasztalatai azt mutatják, hogy ilyen hajókon is várható azoknak az FMCG cégeknek a megjelenése, amelyek már korában is fontosnak tarották, hogy nevüket olyan kampányokhoz adják, amelyekben a női egyenjogúság témaköre is megjelenik.

Van, aki nem csak a Balatonon király! 

A katamaránokkal párhuzamosan több száz egytestű hajó is versenyezett egymással ezen a hétvégén. Ezek közül a legértékesebb vitorlázata a Raffica rendelkezik, amely elsőként futott be a Kékszalagon. Szinte ez az egyetlen magyar hajó, amelynek nem csak Magyarországon, de nemzetközi szinten is komoly reklámértéke van. A svájci turisztikai szakemberek például úgy vélik, hogy vannak olyan hajósok, akik az ottani versenyen csak azért indulnak el, hogy összemérjék erejüket a magyar hajós csapattal. Mások pedig legfrissebb technikai újításaikat szeretnék összemérni, tesztelni a Raffica ellen. Ez az egyik oka annak, hogy a svájci turisztikai szakemberek minden évben különleges fogadtatásban részesítik a magyar csapatot. A Raffica márkaértékét növeli az is, hogy a csapat vezetője idén bekerült Európa öt legjobb kormányosa közé. Mint ismert idén júniusban Svájc egyik legnagyobb kikötőjében, Genfben a 83. alkalommal szervezték meg a Mirabaud Bol d'Or tókerülő versenyt. Az Európa legdrágább versenyhajóit felvonultató megmérettetésen ismét Király Zsolt és csapata győzött, akik sorozatban harmadszor végeztek az élen, így sporttörténelmet írtak. Idén 15:36 perc alatt ismét sikerült az egytestű hajók kategóriájában az első helyen befutniuk a magyaroknak. Ez egyben a harmadik győzelmük három egymást követő évben, így haza hozhatták azt az arany kupát is, amely kizárólag a háromszoros bajnokoknak jár. Ez az eredmény arra predesztinálja a hajót, a következő években nemzetközi szinten is értékes lehet vitorlázata. A magyar csapat egyébként már korábban is több alkalommal nyert Svájcban. Így olyan eredményeket tudhat magáénak a Raffica kormányosa, amellyel csak öt ember büszkélkedhet Európában. Király Zsolt júniusi győzelmével csatlakozott Ernesto Bertarellihez, Louis Noverrazhoz, Daniel Stampflihez és Yves Detrey-hez az exkluzív vitorlázók klubjához, akik legalább hatszor nyertek Bol d'Or-t. Ezek a nemzetközi eredmények TOP kategóriába emelik Király Zsolt és csapatának reklámértékét.

Fotó: Török Brigi

A hajósoknak szükségük van a támogatásra

Ez a fajta európai márkaismertség az egyik oka annak, hogy a magyar hajó vitorlázatán nemzetközi sportszergyártók, de Európa szintű befektetési csoportok logója is megjelent már támogatóként. Ezek olasz, német, svájci, cseh és természetesen magyar célcsoportok körében szeretnék ismertebbé tenni szolgáltatásaikat. Ebbe a sorba illeszkedik be a hatalmas kifli is, amely a Kékszalag előtt került fel a hajó vitorlájára és a balatoni házhozszállítás lehetőségére hívja fel a figyelmet.  Az ilyen támogatókra egyébként szükségük van a magyar hajósoknak, hiszen egy-egy hajó külföldre szállítása a versenyekre, vagy egy 10-12 fős vitorláscsapat szállásának, étkezésének komoly költsége van, ami szinte elképzelhetetlen támogatók nélkül.

Mi az a Kékszalag?

Az először 1934-ben kiírt Kékszalag Európa legnagyobb tókerülő versenye. Idén  516  hajó nevezett, hogy teljesítse a légvonalban mintegy 150 kilométeres távot a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Tihany-Keszthely-Balatonfüred vonalon. Ez egyébként Európa egyik legrangosabb tókerülő versenye a genfi-tavi Bol d’Or, a német Boden-tavi Rund Um és az olasz Garda-tónál rendezett Centomiglia mellett. Az idei Kékszalagon 516 hajó indult, fedélzetükön több mint  kétezer vitorlázóval, profi és amatőr hajóssal. A verseny nehézségét jól mutatja, hogy több tucat hajónak nem sikerült befutni a célba, néhány hajó legénységét pedig a vízből kellett kimenteni, de volt olyan hajó is, amely elsüllyedt a hétvégén megrendezett versenyen. Az eseményről minden évben több ezer fotó, blogbejegyzés, cikk és televíziós, rádiós tudósítás készül, amelynek reklámértéke önmagában több száz millió forintot jelent.