Becsült olvasási idő: 1 perc
Parlament előtt a fogyasztóvédelmi törvény

A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a fogyasztóvédelemről szóló törvényt módosító javaslatát. Az általános indoklás szerint a fogyasztóvédelem dinamikusan fejlődik, és a nemzetgazdaság szinte valamennyi területét érintő jogterület szabályozásnak igazodnia kell a változások generálta szükséglethez.

A benyújtott törvényjavaslat többi között bővíti a fogyasztó fogalmát, érinti a fogyasztói panaszkezelést, az ügyfélszolgálati szabályokat, a békéltető testületi eljárást, a közérdekű kereset indítását, a fogyasztóvédelmi hatóság eljárását.

A beterjesztett módosításban többi között szerepel, hogy a telefonon vagy elektronikusan közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolatát a korábbi három helyett öt évig köteles megőrizni a vállalkozás.


Az ügyfélszolgálati nyitva tartással kapcsolatban a módosítási javaslat kimondja, hogy az ügyfélszolgálatot a hét egy napján 7 és 21 óra között legalább tizenkét órán át folyamatosan nyitva kell tartani, valamint lehetőséget kell biztosítani a fogyasztó számára előzetes időpont egyeztetésre a személyes ügyintézéshez – írja az MTI.


A javaslat a békéltető testületeknek lehetőséget ad arra, hogy a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot adjon. A tervezett módosítás kimondja azt is, hogy békéltető testület küldeményeire a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó rendelkezések vonatkoznak. A módosítás a hatékony fogyasztói érdekvédelem érvényesítésére alapot teremt a közérdekű keresetek szélesebb körű alkalmazására is.