A megállapodás célja, hogy az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, a megtett úttal arányos díj bevezetésével egyidejűleg sor kerüljön a magántulajdonos árufuvarozók versenyképességét javító intézkedésekre, valamint biztosított legyen számukra az e-útdíj fizetés finanszírozhatóságát lehetővé tevő, államilag támogatott forgóeszközhitel konstrukció.
E célkitűzés megvalósítása érdekében a megállapodás három ponton biztosít jelentős kedvezményt a fuvarozók számára: csökken a légrugós gépjárművek és pótkocsik után fizetendő gépjárműadó, a használatarányos e-útdíj 7,5 százaléka levonhatóvá válik a helyi iparűzési adóból, továbbá az e-útdíj fizetését szolgáló kedvezményes forgóhitel konstrukció kerül kialakításra.
A kormány a megkötött stratégiai megállapodást a szakma sikerének tekinti, amely elősegíti az e-útdíj rendszerre való áttérést a fuvarozók számára. A hatékony együttműködés és partnerség érdekében a felek közös szándékukat fejezték ki, hogy 2013. novemberében az e-útdíj bevezetésének és alkalmazásának tapasztalatai alapján ismételten áttekintik a megkötött megállapodást, az együttműködési lehetőségeket.

