Becsült olvasási idő: 1 perc
Tajvani Whisky lett a világ legjobbja

Az Egyesült Királyságban most hétvégén megrendezett, 2015-ös World Whiskies Awardson kategóriájában egy tajvani szeszfőzde single malt (házasítatlan maláta-) whisky-je végzett az első helyen. A cikk a The Daily Meal írása alapján készült.

A Shanghaiist szerint a tajvani King Car lepárló üzem Kavalan Solist Vinho Barrique nevű itala olyan amerikaitölgy-hordókban készül, melyekben előtte vörös, illetve fehérborokat tároltak. A párlatnak idén skót, japán, ír, francia, svéd, dél-afrikai, ausztrál és amerikai párlatokon sikerült felülkerekednie.

Mint ahogy az a World Whiskies Awards honlapján olvasható, a Kavalan whisky határozott „kompótos” jegyekkel rendelkezik, melyek mellett azonban bourbonos vonások is tetten érhetőek. Víz alkalmazása mellett némi tejsodós jelleg tapasztalható az italban, mely egyébként meglepően lágy érzetet kelt a szájpadláson. Az alkohol jelenléte ugyancsak erős. A whisky a Bourbonnal töltött tejcsokoládéra emlékezteti az elemzőt.

A Kavalan viszonylag új szeszfőzde, amely 2008-ban dobta piacra az első italait. A közvélemény általában lelkesedéssel fogadja a cég termékeit, és az italok már sok díjat bezsebeltek. Az idei World Whiskies Awardson a vállalat négy további whisky-jét például ugyancsak elismeréssel jutalmazták.

Fordítás/szerkesztés: Zamaróczy Ádám