Becsült olvasási idő: 1 perc
Termelőiskolát hoztak létre Királyhegyesen

A munkahelyteremtés és a tradíciók megőrzése a célja a Tradicionális Értékek Termelőiskola létrehozásának a Csongrád megyei Királyhegyesen - mondta el a létesítmény megnyitóján a megvalósító Tudásklaszter Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Kis Mónika elmondta: a céljuk az volt, hogy a településen olyan, értékteremtő munkahelyet hozzanak létre, amely hosszú távon képes a helybelieknek lehetőséget biztosítani az általuk megtermelt termények feldolgozására. A cég 2013-ban vásárolt ingatlant Királyhegyesen. A termelőiskolát európai uniós támogatásból újították fel, célja egy olyan központ létrehozása volt, amely önfenntartó módon képes megoldani a helybeliek foglalkoztatási problémáit a tradíciók és a gasztronómiai hagyományok megőrzésével.

A Tradicionális értékek - látható eredmények című, a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében meghirdetett projektet 160 millió forintos európai uniós támogatásból valósították meg. Indulásakor negyvenegy nőt vontak be Királyhegyesről és Makóról. A képzéseket, amelyek komplex tréningsorozatból, valamint államilag elismert bizonyítványt adó tanfolyamokból (kerti munkás és zöldség-gyümölcsfeldolgozó) álltak, negyvenen végezték el.

"Hisszük, hogy egy nonprofit szervezet is képes piacképes termékek előállítására, ezért már a projekt megvalósítása során nagy hangsúlyt helyeztünk a termékfejlesztésére"- mondta el a vezető. Alapanyagaik elsősorban a helyben elérhető fokhagyma, vöröshagyma, cékla, valamint a gyökérzöldségek, és a piaci igényekre reagálva tartósítószer-mentes zöldségkrémet, chutneyt állítanak elő.

A feldolgozó melletti földterület bemutatókertként is funkcionál. Olyan zöldségeket termesztenek, amelyek kiválóan megteremnek, jól feldolgozhatók, de azon a vidéken még nem terjedtek el. A feldolgozó hat királyhegyesi asszonynak ad munkát, és bíznak benne, hogy hosszú távon elméleti és gyakorlati képzésekkel segíteni tudják a magánházi élelmiszer-feldolgozás jó gyakorlatát. Ez azt jelentené, hogy a lakosság a megtermelt többletet feldolgozva tudja értékesíteni - tette hozzá Kis Mónika.