Hol és mikor kezdte a pályafutást?
A Debreceni Agrártudományi Egyetemen végeztem, majd 1983-tól a Csanádpalotai Szabadság Mezőgazdasági Szövetkezetben helyezkedtem el, mint agronómus, később, mint termelési elnökhelyettes.
Karrierjének milyen jelentős állomásai voltak?
1993-ban mezőgazdasági igazgató lettem a Magyar Cukor Zrt. Mezőhegyesi Cukorgyárban, 2 évvel később pedig régiós igazgató a Baywa Agrár Kft.-nél. 2000-től a Hód-Mezőgazda Zrt. kereskedelmi vezérigazgató helyettese voltam, 2005 óta vagyok az Alföldi Tej Kft ügyvezető igazgatója.
Milyen célok, elvek vezérelik a mindennapi munka során?
A fő célomért már régóta nap, mint nap teszek. Szeretnék egy modern és versenyképes tejágazatot létrehozni Magyarországon. Nem csak az Alföld tejre gondolok, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökeként az egész magyar ágazatra figyelnem kell. Ami az Alföldi tejre vonatkozik, szeretném, hogy cégünk piacvezetői szerepben maradjon, erősítse a belföldi termék előállítást és az exportot is, ez irányba történtek konkrét lépések, megvásároltuk a legendás debreceni tejüzemet. Ebből az üzemből egy nagyon modern sajtüzemet szeretnénk varázsolni. Ha ez megvalósul, akkor az Alföldi tej napi egy millió liter tej felvásárlásával tudja segíteni a magyar tejtermelőket.
Mit tekint pályafutása legnagyobb sikerének?
Magyarországon sikerült megcsinálni egy termelői integrációt, nevezzük ezt vertikális integrációnak, mely során létrehoztunk egy tejfeldolgozó céget. Az egész világon úgy működik a tejipar, a tejágazat, hogy a cégek több mint 60 százaléka termelői tulajdonban van. Magyarországon ez nem volt jellemző, nálunk viszont jelenleg 102 tejtermelő az Alföldi tej tulajdonosa. Ma már a legnagyobb tejfelvásárlással rendelkezik, évente 300 millió liter tejet állítunk elő és dolgozunk fel.
Milyen pozíciókat, tisztséget tölt be még a jelenlegi mellett?
2011-től társelnöke, 2014-től pedig elnöke vagyok a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnak. Ezen kívül tisztségeket töltök be a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarában, 2014-től a Fejér Megyei Tejfeldolgozási Osztály Vezetője, valamint az Országos Tejfeldolgozási Osztály tagja vagyok.
Milyen értékeket tart fontosnak?
Legfontosabbnak azt tartom, hogy ne a Pató Pál féle „ej, ráérünk arra még” mentalitás érvényesüljön. Ragadjuk meg a lehetőséget, tegyünk érte, dolgozzunk érte. Ezért is fontos az innováció és a változás, osztom azt a vélekedést, miszerint csak a változás állandó.
Kérdezz-felelek
| ||||

