Hol és mikor kezdte a pályafutást? Karrierjének milyen jelentős állomásai voltak?
1976-ban kezdtem el dolgozni az Agrimpexnél, mint gabona tőzsdei elemző, ezután Agrárgazdasági Kutatóintézet tudományos munkatársa lettem. 1982 és 87 között különböző nemzetközi projektekben vettem részt, és oktattam (Világbank, FAO). 1990-ben a Földművelésügyi Minisztériumhoz kerültem, ahol eleinte privatizációs főosztályvezetőként, majd 1991-től közigazgatási államtitkárként tevékenykedtem. 1994-ben megválasztottak parlamenti képviselőnek, 1998-ig voltam az Országgyűlésben. Ezután már csak az üzleti világban dolgoztam. 1995-től a Royal Tokaji Borászati Kft. ügyvezető igazgatója, 2000-től elnök a Csopak Holdingnál, 2003-tól a Mezőszövnél, 2004-től a Győzelem Mezőgazdasági Szövetkezetnél, 2006-tól pedig a Ceres Zrt.-nél. Saját családi vállalkozásainkat 2003-ban kezdtük el építeni. Megvettünk több csőd szélén álló mezőgazdasági szövetkezetet, átalakítottuk, ma már ezek tartoznak a család fő vállalkozói tevékenységeik közé, a Lajoskomáromi Gyõzelem Kft. keretein belül.
Milyen pozíciókat, tisztséget tölt be még a jelenlegi mellett?
Jelenleg a Royal Tokaji Borászati Kft. fb. elnöke, a Morello Kft. és a Sága Foods Zrt. fb tagja vagyok, valamint igazgatója a Rosemoor Ltd-nek, mely egy Cipruson bejegyzett cég. Ezeke túlmenően a Raskó és Pap Kft., a Lajoskomáromi Győzelem Kft. valamint a Ragalli Kft. ügyvezető igazgatójaként dolgozom.
Milyen célok lebegnek a szeme előtt, mit szeretne még feltétlenül elérni/megvalósítani?
Leginkább az izgat, hogyan tudunk mielőbb áttérni a precíziós növénytermelésre Lajoskomáromban. Ez egy olyan rendszer, amely GPS-t kombinálja a real time kinematics (RTK) rendszerrel, ami azt teszi lehetővé, hogy 2 cm-es tűrés pontossággal történjen a vetés, a műtrágyázás, majd a betakarítás, melynek során négyzetméterre lebontva megismerhetjük az egész éves munka eredményét, a terméshozamot. A precíziós termeléshez szükséges traktorokat, kombájnokat már beszereztük. Idén ősszel minden vetés ezzel a módszerrel készült. Megoldandó feladat, hogy a rendszer segítségével nyert irdatlan mennyiségű adatot, információt megfelelő gyorsasággal és hatékonysággal dolgozzuk fel. Ennek informatikai rendszerét szintén most telepítjük. Ezen kívül a meglévő sertéstenyésztő telepünk mellé zöldmezős beruházásban egy új, ezerkocás sertéstelepet tervezünk építeni, amennyiben pályázatunk sikeres lesz.
Mit tekint pályafutása legnagyobb sikerének, és miért?
Volt négy nagy évem, amikor a Földművelésügyi minisztériumban dolgoztam közigazgatási államtitkárként. Máig is büszke vagyok az élelmiszeripari trösztök lebontására, a helyükön létrejövő élelmiszeripari vállaltok privatizációjára, és hasonlóan a piacgazdasági intézményrendszer kiépítésére az agráriumban. Előtte három évet Északkelet Brazíliában dolgoztam a San Francisco folyó mentén egy egymillió hektáros öntözési projekten, ami óriási gazdasági fejlődést hozott a térségnek. Ma is örömmel tölt el, hogy ennek aktív részese voltam.
Kérdezz-felelek
| ||||

