Hol és mikor kezdte a pályafutást?
A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem befejezését követően, 1978 nyarán a Külkereskedelmi Minisztérium Deviza - Pénzügyi és Árfőosztályán kezdtem dolgozni. Egy remek szellemi műhelybe kerültem, ahol a kor reformszellemű, sablonoktól mentes gondolkodású fiatal generáció fogadott. Olyan nevek fémjelezték – akik a rendszerváltozás hajnalán és azt követően is részesei voltak a modern közgazdasági gondolkodásnak,- mint Dunai Imre, Bartha Ferenc, Berényi Lajos, Patkó András. Az ott töltött 5 éves időszak megtanított a nyitottságra, a felszín alatti összefüggések feltárására és a hosszú távú gondolkodásra.
Karrierjének milyen jelentős állomásai voltak?
A pozitív és élményszerű tapasztalatok mellett is, napi munkámban együtt dolgozva a piacokon jelen lévő vállalatokkal ráéreztem, hogy az én világom inkább a vállalati szféra, az üzlet, mint a közigazgatás és 1983 –ban öt év „hivatalnokoskodás” után egy merész váltással, - élve egy megkereséssel -, a nyolcvanas évek magyar mezőgazdaságának fellegvárába, a Bábolnai mezőgazdasági Kombináthoz szegődtem, mint a Moszkvai Kereskedelmi Irodájának vezetője. Hatalmas kihívás volt egy fiatal,még harmincadik életévét sem betöltött szakembernek Burgert Róbert közvetlen munkatársaként dolgozni, aki mai napig ikonja a mezőgazdaságban a modern gazdálkodásnak. Tíz millió dolláros projekteket manageltem a Szovjetunióban. Ez egy igazi iskola volt rengeteg tapasztalattal, mindennapos döntésekkel, felelősséggel. Innen egyenes út vezetett az Agrária Bábolna Külkereskedelmi vállalat élére 1987-ben, ahol a teljes Bábolnai Külkereskedelmet irányíthattam, olyan piacokat megismerve, mint a Közel-Kelet, Kina, Izrael, és Nyugat-Európa. Öt év Bábolna után - 1988 nyarán - megkaptam életem talán egyik legnagyobb feladatát, a Magyarországon induló McDonald’s étterem hálózat vezetését. A teljes építkezés, a vállalti szervezet kialakítása, a hálózatfejlesztés és hosszú távú stratégiája, az akkor ott vezetésemmel felállt csapat munkája, eredménye és sikere. Egy dinamikusan növekedő, európai összehasonlításban is figyelemre méltó vállalkozás volt. Fazont adtunk a hazai éttermeknek, kiléptünk sablonokból, és a maga kategóriájában elegáns, szerethető éttermek épültek az ország remek, első osztályú ingatlanjain. Esélyt sem adtunk a versenytársaknak, hogy megszorítsanak bennünket. Tehetséges, fiatalokból felépített vállalkozás volt, többségük mai is ott van akár franchise partnerként, akár az európai a managementben, vagy a hazai központban. 1998-ban, tíz év után, amikor eljöttem, közel 70 étterem üzemelt, és a McDonald’s megkerülhetetlen szereplője volt és az ma is az hazai vendéglátásnak.
Mit tart jelenlegi munkája a legnagyobb kihívásnak?
Egy tartós piaci, fogyasztási válságot – amely 2009-2013 években lezajlott – követően, amit sikeresen, de megszenvedve túléltünk, olyan új dinamikus növekedési pályára állítani a vállalatot, amely mennyiségben és értékben is túllép a piac önmozgásán. Képes új fogyasztási szokásokat, trendeket indukálni és egészében elmozdítja a piacot minőségi gyümölcslé fogyasztás irányába a jelenlegi középszerű állapotból. A Sió-Eckes meghatározó szereplője a magyar piacnak, tehát nem csak üzleti érdekünk, hanem felelősségünk is.
Milyen célok, elvek vezérelik a mindennapi munka során?
Munkatársaim, kollégáim, vezető társaim érezzék jól magukat a vállalatnál, szeressék, legyenek elkötelezettek. Amennyiben ez megvalósul, akkor sikeresek vagyunk. Ami megkülönböztethet minket a versenytársainktól, és üzleti előnyt jelenthet, azok az emberek. A többi csak vas és pénz kérdés. Az igazi tőke, a humán tőke. Őszintén vallom és harminc éves vállalatvezetői tapasztalatom csak megerősít álláspontomban. Ilyen környezetben lehet és kell stratégiákban gondolkodni és magunkévá tenni. Soha nem hittem az „előre” jelszóban, sokkal inkább az „utánam” felhívásban a közös úton.
Milyen pozíciókat, tisztséget tölt be még a jelenlegi mellett?
ÉFOSZ, Elnökségi tag
Gyümölcslé Szövetség, Elnökségi tag
NAK Borászati és Italgyártási, országos osztály vezető
Mit tekint pályafutása legnagyobb sikerének, és miért?
Nagyképűen hangzik, egész pályafutásomat sikernek tekintem, de viccet félre téve két dolgot említenék.
- A McDonald’s franchise rendszer megteremtése és elterjesztése Magyarországon
- A Sió-Eckes új növekedési pályára állítása az 1998. évi orosz válság után, amely eltüntette a forgalom 25% és egy nyereséges céget átfordított bukóba 1999-re.
Milyen célok lebegnek a szeme előtt, mit szeretne még feltétlenül elérni/megvalósítani?
Szeretném úgy átadni a céget utódomnak a jövőben,hogy biztos alapokon tudjon építkezni, újat alkotni és növekedni, és ne kerülgessen a csuklás visszavonulásom után. Ezt akkor mondhatom el, ha 2020-ra a Sió-Eckes vállalat egy minimum 60 millió literes volument és árbevétel arányosan 10% körüli EBIT-et stabilan produkáló vállalkozás. Nem vagyunk ettől messze, de oda kell érni.
Milyen értékeket tart fontosnak?
Hitelesség, tisztesség, empátia egy vállalat vezető tőkéje. Fontosnak tartom az észt, a gondolkodást, és gyűlölöm az ostobaságot, különösen,ha nagyképűséggel párosul. Nem tudok buta emberrel dolgozni, lehúz.
| Kérdezz-felelek |
Könyv vagy tablet? irodalom-könyv hírek - tablet Televízió vagy internet? mindkettő Megváltoztatna-e magán valamit? Szeretnék olyan jóképű lenni mint Kevin Costner Mi a kedvenc állata? A kutyám - Guszti Kedvenc színész/színésznő? Darvas Iván – nekem Ő hallhatatlan/Udvaros Dorottya Mi volt az a műalkotás (könyv, színház, film, zene, egyéb), amely leginkább megérintette? Rocky 1-4 ( jó ez csak vicc) Szolzsenyicin: Iván Gyenyiszovics egy napja Roberto Benigni: Az élet szép Brahms: D dúr hegedűverseny Ön szerint mi a legrosszabb, illetve legjobb emberi tulajdonság? a gonoszság főleg, ha butasággal párosul , és butaság, ha hiszékenységgel legjobb: a nyitottság a világra Mi a kedvenc sportja? Mit néz, és mit gyakorol? nézni : ritmikus gimnasztika gyakorolni: országúti kerékpár, asztalitenisz Kedvenc történelmi személyisége? Deák Ferenc – képes volt felismerni a történelmi szükségszerűséget Ha csak három dolgot vihetne magával egy lakatlan szigetre, mely három lenne? „tűzgyújtó eszközt” „napelemes műhold összeköttetéses notebook-t” „svájci bicskát” és bónuszként: „engem szerető, szeretni való nőt” Ha egy idézettel meg tudná fogalmazni az ars poeticáját, melyik lenne az? „Szeretek emelt fővel sétálni, reggel tükörbe nézni és szorongás nélkül önfeledten nevetni. Koporsón nem keresni a zsebet, csak az emberek emlékezete az, amit magaddal vihetsz” (Andrey Goncsarov)
|

