A termelők az előző kormány mulasztása miatt 2006-ban elestek az elkülönített cukortámogatástól, ugyanis a hazai jogszabályok nem tették lehetővé az uniós forráshoz való hozzájutást.
A cukorrépa-termelők az Európai Unió Bíróságához fordultak. A testület 2009-ben az eredeti nemzeti szabályozást a vonatkozó európai uniós szabályozással ellentétesnek ítélte meg. Az EU Bíróság döntése alapján a 2006-ban támogatásból kimaradt minden termelő megkapja utólag a támogatást.
2012 októberétől a kormány kifizeti az érintett gazdálkodóknak a 240 millió forintos támogatást, melyhez a jogszabályi környezet megteremtését az EU Bíróság döntését követően sem biztosított az előző kormány.
Több mint 300 gazda kaphatja meg évek óta elmaradt támogatását, mellyel az előző kormány súlyos mulasztását orvosoljuk.
A szocialista kormány az EU 2006-os cukorreformjával összhangban nemcsak a magyarországi cukorgyártást szorította háttérbe, hanem a cukorrépa termelőket is megfosztotta a jogos támogatásuktól.
Mint ismeretes hazánkban a rendszerváltozás idején még 12 cukorgyár működött. A privatizáció során az üzemek külföldi tulajdonba kerültek, majd az EU 2006-os reformjával visszaszorította a cukorgyárak termelését. Mára mindössze egy, külföldi tulajdonban lévő cég működik Kaposváron, ahol csupán a hazai cukorszükséglet harmadát állítják elő. A szocialista kormányok idején az uniós csatlakozáskor kiharcolt – 402 ezer tonnás – magyar cukorkvóta 75 százalékát visszaadtuk Brüsszelnek. Az évi cukorfogyasztás 300 ezer tonna körüli, így a hazai gazdaság importra szorul.

Becsült olvasási idő: 1 perc
Újabb csontváz az elsorvasztott magyar cukorágazatban
A Vidékfejlesztési Minisztérium a saját költségvetéséből kifizeti azt a 240 millió forintos elkülönített cukortámogatást, amelyet az előző kormány 2006-ban nem biztosított 300 magyar gazdának.
