A szó szoros értelmében vett mesterséges hűtés történetének gyökerei egy William Cullen nevű skót professzor munkásságában keresendők, aki egy kicsi masina képében 1755-ben létrehozta a frizsider előfutárát. A tudós egy szivattyút használva részleges vákuumot teremtett egy dietil-éteres tartály fölött.  Mind erre válaszul a folyadék forrásba lendült, és a reakció a hőt magába szívta az őt környező levegőből. Bár a kísérlet folyamán még egy kis jég is napvilágot látott, nem került sor az eljárás gyakorlati alkalmazására.

1805-ben az amerikai feltaláló Oliver Evans körülírt egy zárt gőzkompressziós hűtőkörfolyamatot, amelyben vákuum alatt tartózkodó éter segítségével jeget lehet előállítani. A gőzkompressziós hűtő zárt rendszerben hűtőközeget keringet, amely hőt vesz fel a hűtendő térből, hogy aztán egy másik helyen megszabaduljon tőle. 1834-ben az amerikai Jacob Perkins meg is építette az első működő gőzkompressziós hűtőrendszert. Ez már egy szakadatlan működésre képes zártkörű eszköz volt. 1842-ben egy amerikai fizikus, John Gorrie szintén létrehozott egy hasonló prototípust, ám ennek értékesítési kísérletei kudarcba fúltak.

Az első kifizetődően áruba bocsátott gőzkompressziós hűtési rendszert James Harrison, egy brit újságíró építette meg. Amikor az Ausztráliába költözött férfi kénéterrel tisztította a fém betűkészletet, az anyag eltávozása után a karakterek lehűltek. 1856-os szabadalma egy étert, alkoholt vagy ammóniát használó gőzkompressziós rendszerre vonatkozott. Felfedezése felhasználásával Harrison a Barwon-folyó partján megépítette az első jégkészítő gépet, amelyből az első kereskedelmi célú változat 1854-ben született meg. Harrison többek között sörfőzdék és húscsomagoló üzemek számára dobta piacra a berendezéseket, és 1861-ig több tucatot pénzzé is tett belőlük.

Folyt. köv.