Az abszorpciós (hőszivattyúval működő) hűtés elvét Ferdinand Carré fejlesztette ki 1859-ben?  Carré rendszere vízben oldott ammónia-gázzal működött. Egy német mérnök professzor, Carl von Linde 1876-ban a gázok cseppfolyósításának egy korszerű módszerét szabadalmaztatta. Új eljárása hűtőközegként ammónia, kén-dioxid és metil-klorid alkalmazását is lehetővé tette.

Az otthoni használatra szánt frizsidert az amerikai Fred W. Wolf találta fel 1913-ban. Kialakítását tekintve egy jégszekrényből, és egy, a tetejére applikált hűtőegységből állt. A háztartási célú abszorpciós hűtőgépek első fecskéje a stockholmi Királyi Technológiai Intézet diákjainak, Baltzar von Platennek és Carl Munters-nak esze munkáját dicséri. A berendezés világszerte nagy tetszésnek örvendett, és az Electrolux forgalomba is helyezte.

Az első széles körben elterjedt hűtőszekrénynek a General Electric 1927-ben megjelent „Monitor-Top" nevű frizsidere bizonyult. Becenevét onnan kapta, hogy a tetején elhelyezkedő, gyűrűvel jótékonyan elfedett, nagy mennyiségű hőt kibocsátó kompresszora az USA 1860-as évekbeli Monitor hadihajóján díszelgő lövegtoronyra emlékeztetett. Több mint egymillió darabot gyártottak le belőle (nem a lövegtoronyból).

Hűtőközegként ezek a frizsiderek kén-dioxidot vagy metil-formátot alkalmaztak. Míg az előbbi anyag potenciálisan szemmaró, látáskárosító, illetve bőrelváltozást okozó hatásokkal rendelkezik, a második rendkívül gyúlékony, szintén megrongálhatja a szemet, és belélegezve, valamint lenyelve mérgező is lehet, szóval egyik sem egy életbiztosítás. Az 1920-as években bevezetett klór-fluorkarbon (CFC) gázok, avagy freonok sokkal biztonságosabb, alacsony toxicitású alternatívának tűntek, de nagyjából a 70-es évek folyamán kiderült, hogy károsítják az ózonréteget. E felismerés óta a gyártók még ártalmatlanabb anyagokhoz, például izobutánhoz fordulnak a frizsiderek előállítása folyamán.