Becsült olvasási idő: 3 perc
A legkelendőbb árucikk: az árengedmény

A decemberhez kötődik a legnagyobb bevásárlási roham, még válságos időszakban is, nemcsak nálunk, hanem sok országban szerte a világban.  Az áruházakban már november elején megjelennek az év végi ünnepekre kínált árucikkek, a reklámok is egyre nagyobb számban és terjedelemben a mikuláshoz, a karácsonyhoz és a szilveszterhez kapcsolódnak.

Az elmúlt években - válság ide, válság oda - a decemberi kereskedelmi forgalom az év utolsó hónapját megelőző novemberihez képest minden alkalommal szinte hajszál pontosan 150-150 milliárd forinttal megugrott. Ez a költekezési többlet nagyjából fele-fele arányban oszlott meg az élelmiszerek és a különböző iparcikkek között. (2011-ben 710 milliárd forint volt a decemberi költekezés összege élelmiszerekből és iparcikkekből együttesen, előtte novemberben 560 milliárd forint, az üzemanyagok és a járművek eladását nem számítva). Emiatt is várják a kereskedők a decembert, ami mindig javít valamit az éves mérlegen. Így lesz ez előreláthatóan 2012. decemberében is.

Döntő választási feltétel: a fogyasztói ár

Az elmúlt évek tapasztalata, hogy a vásárlók számára az áruházi nézelődésben, válogatásban a legfontosabb az ár. Nem véletlen, hogy az elmúlt években (2007-től, amióta csökken a családok fogyasztása) decemberben megszaporodtak az árengedmények. A vásárlók az egyre erősebb piacszűkítő nyomás hatására tudatosabbak, röviden összefoglalva válogatósabbak lettek, ami azt jelenti, hogy alaposabban körülnéznek az áruházakban. Jelenleg ugyan csak csekély szeletei a kereskedelem egészének a webes kereskedések, továbbá a különböző pontgyűjtő, valamint árengedményeket szervező vállalkozások (a „kuponos világ”), de erősödésük egyértelműen jelzi ezt a folyamatot.

Az áruházak weboldalai segítik a válogatást, többen a megvásárolható teljes termékkört is bemutatják, mások csak a nyomtatásban is terjesztett reklámújságot. Egyben minden honlap egyforma, hiszen szinte kivétel nélkül mindegyik felhívja a figyelmet a legfrissebb árengedményekre. A közösségi oldalak is segítenek a tájékozódásban, ahol a vásárlók már egymásnak mondanak véleményt, de a szolgáltatók is a nyomukban vannak (lehet „lájkolni” őket is).

Új vásárlási szokások

A karácsonyi reklámok korábban megjelennek, hiszen éles a verseny a vásárlókért, a középpontban az ár van. A vásárlók többet válogatnak, több áruházat megnéznek, szélesebb termékkínálatot bogarásznak végig a vásárlás előtt. Ebben sokat segít az internet (a családok kétharmada rendelkezik internet eléréssel). 

A legnagyobb vásárlási roham az utolsó hétre marad

A takarékosság jellemzi majd az ünnepi bevásárlást is. Az ünnepi asztalra valón kevesebbet, a drágább ajándékokon többet próbálnak megtakarítani a vásárlók.

És jövőre?

A kereskedők alapvető érdeke, hogy vásárlóik hűségesek maradjanak, ugyanakkor - a piaci verseny ilyen - újakat is magukhoz csalogassanak. Ennek legkézenfekvőbb módszere a leárazás, ami viszont másik oldalról a bevétel egy részének elengedését jelenti az áruház számára. Ennek ésszerű korlátai vannak (vállalkozásonként különböző mértékben). Feltehetően azok a vásárlócsalogató reklámok nyernek nagyobb teret, ahol az árengedménnyel, ajándékkal a hűséges, visszatérő vásárlót jutalmazzák valamilyen módon.

A kormány 2013-ra bejelentett, a költségvetés bevételeinek növelését célzó döntéseinek egy része adóemeléseket jelent. A tranzakciós illeték, a bankadó, az e-útdíj, a helyi adók rendjének megváltoztatása, a közműadó a vállalkozásoknál jelent költségnövekedést. A kisvállalati adók és a munkahelyvédelmi akcióprogram költségcsökkentés. A fordított áfa és a pénztárgépek online bekötése a feketézés visszaszorítását segítik, ami a verseny tisztulását segíti. A cafeteria szigorítása vásárlóerőt csökkenthet (kevesebb vállalkozás fogja adni az alkalmazottaknak).

A háztartások számára a fő kérdés az, mi jelenik meg a fogyasztói árakban a szolgáltatók és a kereskedők kínálatában. Az inflációnak eddig is csak egyik tényezője volt az adóváltozás, az alapanyagokon, bérköltségeken, forint árfolyamváltozáson keresztül egy sor költség változhat (nőhet, vagy emelkedhet). A jelenlegi információk alapján továbbra is erős marad az inflációs nyomás a piacon, ugyanakkor a szolgáltatók, kereskedők alapvető érdeke az erős versenyben, hogy többletköltségeiket legfeljebb csak részben hárítsák tovább a vásárlókra, de ennek mértéke jelenleg nem jelezhető pontosan előre.

A vásárló számára egy választási lehetőség marad, ha tovább nőnek az árak: hol mi az olcsóbb?