A kedvező földrajzi elhelyezkedés, a viszonylag alacsony költségszint és a takarmánybázis egyben a kilátásokat illetően is jó ómen. Ugyanakkor a takarmányárak újabb emelkedési hulláma, amelyet elsősorban a világpiaci folyamatok okoznak, s csak másodsorban a hazai kínálat alakulása, kidomborítja a baromfisok hatékonyságában érzékelhető kifeszítettségét és az ebből következő sebezhetőséget.
Pedig, mint mondtam, e szektor a legjobban szervezett, leginkább integrált a hazai agráriumban. Mégis, a feketegazdaság súlyával nehezen bír. Ki tudja, hány éve szajkózza már a Baromfi Terméktanács (BTT), hogy a naposcsibék egyszerű nyomon követésével jelentős sikereket lehetne e téren elérni. A BTT szerint évente 160 millió naposcsibét helyeznek ki, de a vágóhidak statisztikáiban csak 105-110 millió egyeddel találkozunk ismét. Másik példa arra, hogy a szürkületi zóna az idén is növelte életterét, hogy a nyári kánikula miatti termeléskiesés és az erős forint hatására élénkült a jellemzően fekete magánimport, főleg északi szomszédaink irányából és a fővárosra koncentrálva.
Nyomasztó a beruházások elmaradása
E piaci anomáliákkal szorosan összefügg, hogy főleg az alapanyag-termelésben nyomasztó már a beruházások elmaradása. Nem ritka a harminc évnél is öregebb telep. A sok beavatkozási pont közül ez lenne talán az egyik leghatékonyabb a termékpálya életképességének növelésére. Az ugyanis nem kétséges, hogy a baromfihús sikerre van ítélve. Méghozzá nemcsak közép-, hanem hosszú távon is. Nem mindegy, hogy ennek kihasználásából a magyar termékpálya milyen mértékben veszi ki a részét.
A baromfiszektor szereplői megpróbálnak élni a piaci lehetőségekkel. Ez látszik az idei termelési terveket tartalmazó táblázatban is. Ebből kitűnik, hogy a baromfisok jelentős exportbővüléssel számolnak, amihez – természetesen – a termelést is bővíteniük kell.
A magyar baromfitermékeknek nemigen van versenytársuk a hazai a piacon. Az EU-ban, bár éppen önellátó baromfihúsból, a piac tartósan keresleti. Pláne a válság tartóssá válása óta helyettesítik egyre többen a vörös húsokat vele. Nem is beszélve az „egészségtrendekről”, amelyek szintén a fehér húsok fogyasztására ösztönöznek. A magyar baromfiipar exportpiacai is főleg az EU-n belül vannak. Mindez azt jelenti, hogy a magyar baromfiszektor exportirányultsága igen erős. Nem véletlen, hogy vezető cégek forgalmának akár fele is a kivitelből származik. Ez csirkénél elsősorban a drága húsrészeket, leginkább a mellet jelenti, a víziszárnyasoknál az egész és darabolt részeket, a májat takarja. Ha már itt tartunk, érdemes megjegyezni, hogy – bár van importigényük – a gyenge forint kedvezőbb számukra. A baromfiipar tehát a piaci oldalán nincs rossz helyzetben. Az exportlehetőségei jók, termékeit importtal helyettesíteni nehézkes. Ennek egyik következménye, hogy a költségek jól ismert okokból való növekedése megjelenik a fogyasztói árakban is.
A baromfitermékek átadási árai fokozatosan, lépcsősen emelkednek. A szeptemberi és októberi 5-7 százalékos emelkedést újabb, hasonló mértékű követheti az év hátralévő részében is. A háttérben rejlő emelkedő költségek tények, de a továbbhárítás hatékonysága is figyelemre méltó.
EU előírások
Eközben számos viharfelhő közeleg a baromfiszektor felé. Az egyik az – egyelőre nem kötelező – állatok kábításáról is szóló uniós határozat, amely szerint a baromfivágóknak a gázzal történő kábításra kellene áttérniük. Ez persze nem azonnal, sőt nem is a közeljövőben alakul direktívává, vagyis kötelezővé, de – hasonlóan a tojóketrecek cseréjéhez – aki nem kezdi el a felkészülést az átállásra, az lemaradhat, sőt kieshet a versenyből. Ennek rémképe valóság, hiszen a tojásból ma már alig 75 százalékban vagyunk önellátók.
A technológia fejlesztése elől egyik cég sem akar kitérni, de ez a kezdeményezés ismét azon kétes állatjóléti intézkedések sorát gazdagítja, amelyek nem hoznak hasznot, nem lesz tőle hatékonyabb a termelés vagy jobb minőségű a termék.
Emlékezzünk a tojóketrecek már említett cseréjének történetére, ami piacot csinált a nyugati gyártóknak, rontotta tojástermelésünk versenyképességét. Kinek jó ez? Nem nehéz kitalálni. Ki fogja ezeket a technológiákat szállítani? Kinek jó, ha a nem nyereségtermelő beruházásokra kényszerülünk, eladósodunk, romlik termékeink versenyképességre? Azoknak, akik számára ezek piacot jelentenek. Arról hallani például, hogy nagy nyugati baromficégek már rég bevásárolták magunkat a brazil baromfiiparba, tehát igencsak érdekeltek abban, hogy a brazil csirke előtt leomoljanak az EU korlátai. Ennek fényében érdekes egybecsengés, hogy Brazília ötmilliárd dolláros támogatásról döntött baromfivágásának bővítése érdekében. A számítások szerint ez 0,2 eurós kilónkénti támogatást jelent számukra, ami döntő lehet az európai versenyben is. Akinek nem lenne ismerős a helyzet, emlékezzen a cukorszektor történetére.
De a harmadjára citált tojóketrec-történet eredményei EU-szinten is kézzelfoghatók: az EU harmadik országokból érkező tojástermékimportja 2012 első hat hónapjában – 2011 hasonló időszakához képest – megduplázódott. A behozatalban a tojáspor és a tojáslé aránya a legnagyobb. A tojástermékek exportja ugyanezen időszakban 17 százalékkal csökkent. Az újabb, a baromfisoknak fejfását okozó tényező az, hogy Ukrajna befejezte a tárgyalásokat az Európai Unió állat-egészségügyi hatóságaival és a Világkereskedelmi Szervezettel (WTO). Ennek eredményeképp már novemberben megkezdhetik az első baromfi- és tojásporszállítmányok exportálását az EU-ba.
Ha baromszektorról beszélünk, meg kell említeni a májtermelést. Az ágazat az elmúlt évi 1600 tonna után idén 1800 tonna libamájat tervez elállítani. Kacsamájból pedig a tavalyi 850 tonnát 900-re akarja emelni. Ezzel továbbra is meghatározó szereplők vagyunk az európai piacon.
Ne feledjük, hogy olyan termékpályáról beszélünk, amelyen az integráltság folyamatos növelése elengedhetetlen az életképesség fennmaradásához. Ahogy azonban az idei év mutatja, még ez sem elég az üdvösséghez. A piac második legnagyobb szereplője például működésének legnehezebb évének nevezi az ideit. Pedig a Gallicoopnak a hazai baromfi-feldolgozásból 8 százalék a részesedése, a pulykafeldolgozásból 37 százalék.
A 10 legnagyobb baromfiipari cég tavaly 150-ről 178 milliárd forintra növelte forgalmát. Ebben a kivitel bővülése játszotta a főszerepet, méghozzá nem is akármilyen, 23 százalékos mértékkel. A CMG elemzése szerint a legnagyobb csoport, 2011-ben a Hungerit tudta leginkább növelni az exportját, 35 százalékkal. A kivitel aránya az üzemi szintű eredményekben is megmutatkozott. Összességében még a magas eladósodottság ellenére is stabil a baromfiipar meghatározó cégeinek helyzete. Amennyiben a kormányzati törekvések a feketegazdaság visszaszorítására eredményesek lesznek, jó esélyt látok a hazai baromfiszektor növekedésének további gyorsulására. A mintegy 60 ezer munkahelyet adó baromfitermelés és -feldolgozás, amely már tíz éve használja saját, magyar terméket jelölő védjegyét, még sok problémával küszködik, de az állatvédelemmel álcázott támadások ellenére is sikeres jövő elé néz. Ehhez azonban sajnos hozzátartozik, hogy árait továbbra is emelni kényszerül, mint most is.
