Becsült olvasási idő: 1 perc
Bokros szerint a cukoripari privatizáció

Kiállt a magyar cukorgyárak privatizációja mellett, azt szükségesnek tartotta Bokros Lajos, az egykori Állami Vagyon Ügynökség (ÁVÜ) igazgatótanácsának (IT) tagja, volt pénzügyminiszter pénteken Budapesten a cukoripar magánosítását vizsgáló országgyűlési bizottság előtt.

cukorA képviselők a cukorgyárak privatizációját, valamint Magyarország 2004-es EU csatlakozása óta a közösségi cukorreformok során képviselt magyar álláspontot értékelő és annak itthoni következményeit feltáró vizsgáló bizottság ülésén tájékozódtak Bokros Lajosnak, a cukorkérdéskörrel kapcsolatos véleményéről.

A volt pénzügyminiszter szerint a 90-es évek elején az ÁVÜ-nél egyetértés volt abban, hogy a cukorgyárak privatizációja fontos. Bokros Lajos még hozzátette: a magánosítás során nem a vételár maximalizálás volt az elsődleges szempont, hanem a jövedelemtermelő képesség fokozása. Egyben emlékeztetett arra is, hogy a cukorgyárak privatizációjának semmi köze sincs a gyárak bezárásához.