Erős Zita az elmúlt 17 évben gyorsan változó, kihívásokkal teli magyar és multinacionális szervezetekben bizonyította, hogy a hatékony HR-stratégia az üzleti növekedést is elősegíti. A foodpanda HR-vezetőjeként a szakember fő feladata, hogy 12 fős csapatával megszilárdítsa a cégkultúrát, és megerősítse a szervezet, valamint a benne dolgozók identitását a nemzetközi integráció során. Emellett aktívan képviseli a céget a regionális HR-együttműködésben.

Gyovai Györgyi az Asahi-Dreher magyar piaci kereskedelmét irányította, mielőtt elvállalta volna a foodpanda kereskedelmi csapatának vezetését. Györgyi több mint 20 éves, különböző élelmiszer FMCG vállalatoknál gyűjtött sokrétű és több funkcionális területre kiterjedő tapasztalatát hozza a foodpandához, melyet a cég egyre nagyobb és komplexebb üzletmenete jól tud majd hasznosítani. A kiszállítási cég Commercial Directoraként fő feladata, hogy közel 50 fős csapatával az éttermi partnerekkel szoros együttműködésben hajtson végre üzleti fejlesztéseket, melyeknek köszönhetően minél többen élvezhetik majd a foodpanda szolgáltatását a jövőben.

Szauter Zsolt az Extreme digital - eMAG marketing igazgatói pozíciójából érkezett a foodpandához. A foodpanda új Marketing Directoraként 17 fős csapatával fő feladata a quick commerce területben rejlő lehetőségek kiaknázása és azoknak fogyasztói csoport alapon targetált kommunikálása, ezzel erősítve a márka szektoron belüli piacvezető szerepét.

A borítókép forrása: Adobe Stock


