Becsült olvasási idő: 2 perc
Házhoz mennek a magyar ízek

Egy újabb sikeres vásár után mától házhoz mennek a magyar ízek, megnyílt ugyanis a Kézműves Magyar Ízek webboltja.

A Magyar Ízek Kereskedelmi (MIKSZ) Zrt. égisze alatt és a Human Telex Reklámügynökség szervezésében lezajló negyedik vásáron a több mint 14 000 látogatót most is – épp úgy, mint korábban – 120 termelő és több mint 5000 íz várta a Millenárison.

„Sikeres volt vásár. Nem csak azért, mert újra megtapasztalhattuk, hogy a minőségi magyar élelmiszer iránt komoly érdeklődés van, hanem azért is, mert a termelőkkel és a vásárlókkal összefogva sikerült összegyűjteni az 1 tonna élelmiszert a rászoruló gyerekeknek. Ezúton szeretnék minden vásárlónak és termelőnek is köszönetet mondani, hogy egy-egy termékkel segítettek” – mondta Pap Krisztián, a MIKSZ vezérigazgatója.

Hajnal Tamás, a Human Telex Reklámügynökség kreatív és stratégiai igazgatója hozzátette: a gasztronómiai események, fesztiválok között is kiemelkedő eredménynek tartják, hogy a Kézműves Magyar Ízek Vására évente kétszer és töretlenül, már negyedik alkalommal kelti fel a fogyasztók figyelmét. „Amellett, hogy minden program és gasztromarketing aktivitás megtalálható itt, ami érdekes lehet a közönségnek, természetesen a kínálat egyedisége jelenti a fő vonzóerőt számukra” – emelte ki.

A vásár után megnyílt az internetes áruház is, amelynek köszönhetően már nem csak a vásárokon érhetőek el a magyar termelők termékei, hanem kényelmesen, otthonról is. A Kézműves Magyar Ízek webboltja mától várja vásárlóit a www.kezmuvesmagyarizek.hu/webshop címen, ahol több mint 1500 termék közül válogathatunk. A pástétomok, borok, pálinkák, ásványvizek üdítők, ecetek, édességek, lekvárok, és fűszerek mellett megtalálhatóak a mézek, mustárok, savanyúságok, szörpök is, valamint a tésztakészítmények, az olajok, és a 100%-os gyümölcslevek.

Az internetes üzletben diabetikus termékek is helyet kaptak, így található benne diabetikus szörp, édesség és lekvár is. Az online áruházban megtalálhatóak az olyan különlegességek is, mint a békésszentandrási szilva sör, a félbarna köles sör vagy az eperbor.

„A vásárok szervezésén túl folyamatosan keressük azokat a szövetségeseket, akikkel együttműködve hatékonyan tudjuk segíteni a magyar termelők ügyét. Ilyen szövetséget kötöttünk már a MOL-lal is, és folyamatosan visszük a magyar termelők termékeit nemzetközi vásárokra is. Az Éléskamra stratégia szerves részeként most megnyitottuk internetes áruházunkat, amelynek segítségével már kényelmesen, otthonról is megrendelhetjük kedvenc kézműves magyar termékeinket” – mondta Pap Krisztián, a MIKSZ Zrt. vezérigazgatója.

A vásáron összegyűlt 1 tonna élelmiszeradományt a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a HEGYEM munkatársai juttatják el a rászoruló gyermekek részére.