Becsült olvasási idő: 1 perc
Karácsonyi hangulat a HUNGEXPO-n

Az idén először szervezett karácsonyi hangulatú vásárt a HUNGEXPO. Az Ízek és Borok fesztiválon és az azzal együtt zajló Télköszöntő Vigasságon összesen mintegy 120 kiállító mutatkozott be a november 23-i hét végén.

Karácsonyi világítással feldíszített fenyők, téli utazási ajánlatok, a síparadicsomok és a wellness fürdők világa, ínycsiklandó illatok és ízek – ez volt a HUNGEXPO hét végi ajánlata a vásárközpont látogatóinak a Budapesti Vásárközpont „G” és „F” pavilonjában.  Péntektől vasárnapig mindhárom napra jutott koncert is: a Balkan hungFanatik, a Vivat Bacchus, a Kerekes Band, majd vasárnap az Alma Együttes lépett fel nagy sikerrel a kiállítás színpadán. Napközben a díszvendég, Székelyföld képviselői adtak ízelítőt kulturális kincseikből. Sepsiszentgyörgy és Hargita megye bemutatkozása, a néptáncos bemutatók, népdalok és a standon tartott kézműves programok sok érdeklődőt vonzottak.

Főzőversenyen mérték össze tudásukat a sztárok és sztárséfek A versenyben Váczi Gergő műsorvezető és Moórné Somogyi Veronika, a Kakas Étterem executive séfjének párosa bizonyult a legjobbnak. A kiállításon a görög, indiai és kínai ízeket is megismerhették a látogatók.

Nagy siker volt a hibás borok kóstolója, állandó érdeklődés mutatkozott a tesztelésre. Sokan voltak, akik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal standján kitanulták a borkóstolás alapvető szabályait az elrettentő példák megismerésével. A kiállító pincészeteknél pedig – kitűnő borokat kóstolva - hosszasan időztek a borkedvelők.

A Télköszöntő Vigasság kiállítói a téli sportokat, a hozzá tartozó szolgáltatásokat és felszereléseket, valamint a hideg hónapokban népszerű pihenési lehetőségeket felsorakoztató cégek voltak. A Hó-Show, a Spa&Wellness kiállítások témaköreinek képviselői hozták el a sírégiók, sífelszerelések, a wellness szállodák ajánlatait a HUNGEXPO-ra. Az idén először karácsonyi ajándék ötletek, kézműves termékek, az ünnepi készülődés kellékei is szerepeltek a kínálatban.

Ezekkel a rendezvényekkel zárult a HUNGEXPO 2012-es őszi évadja. A 2013. évi kiállítások sora január végén az AGROmashEXPO és AgrárgépShow mezőgazdasági kiállításokkal kezdődik a Budapesti Vásárközpontban.