Az utóbbi években erőteljes szemléletváltozás érzékelhető mind vállalati, mind pedig fogyasztói részről a fenntarthatóság felé, ám van még tennivaló. A fogyasztói szemléletváltozás milyen folyamatokat indíthat el a fenntarthatóság területén?

Fogyasztói szemléletváltás nélkül nincs előrelépés a fenntarthatóságban. Az efelé való elmozdulás olyan törekvés, amelyben minden szereplőnek teljesítenie kell ahhoz, hogy eredményt érjünk el. A vállalatoknak, a szabályozóknak és maguknak a fogyasztóknak is – akár választóként, akár családtagként, akár munkavállalóként. A döntéseinkkel tudjuk támogatni a folyamatot, vagyis azokat a vállalatokat támogatjuk a fogyasztásunkkal, amelyek hitelesen, stratégiai szinten képesek a fenntarthatósággal foglalkozni. Enélkül ez a dolog nem fog működni, a szemléletváltozás pedig egyre gyorsul.

A fenntartható termékek és szolgáltatások pedig – és most mindegy, hogy milyen iparágról beszélek – nagyon sokszor jobbak, hozhatnék példákat az autó-, a ruha- vagy az élelmiszeriparból egyaránt. Arról nem is beszélve, hogy ezek a cégek hatékonyabban működnek. Ha a vállalat igyekszik a tudatos, fenntartható élethez kapcsolódó példákat mutatni a fogyasztóknak, akkor erősödni fog, ez egyértelmű.

A környezettudatosság mentén való gondolkodás folyamatosan alakítja át az energiatermelést. Manapság hangsúlyos a közbeszédben, hogy a fosszilis energia kivezetése még nagyobb áremelkedést fog hozni az energiapiacon, és hogy a megújuló energiahordozók drágák. A megújulók alkalmazása nem fogja-e radikálisan megemelni az energia árát fogyasztói szinten?

Az energiapiacot nagyon nehéz rövid távon alakítani, mert hosszú távú stratégiát kíván. Olyan, mint egy tankhajó: egy kilométer alatt tesz meg egy fordulatot és két kilométer alatt áll meg. Igaz, felborítani is nagyon nehéz – ez klasszikusan ilyen jellegű üzlet.

Ha élettartamköltségre lebontva megnézzük az energiatermelési formákat: beruházás; meg kell építeni az adott erőművet; üzemeltetni kell; a végén pedig rekultiválni, vagy a körforgásos gazdaságba valamilyen módon behelyezni az adott energiatermelést; akkor mára a megújulóenergia- -technológia eljutott oda, hogy olcsóbb, mint bármi más. Olcsóbb, mint a nukleáris energia, olcsóbb, mint a földgáz, az olaj vagy a szén. Éppen ezért ha valaki hosszú távon gondolkodik, akkor egyértelműen jó döntés a megújuló energia alkalmazása, mert hosszú távon ez lesz a versenyképes. Ugyanakkor van egy karaktere a megújuló energiának, különösen az időjárásfüggőnek: a nap- és a szélenergiának. Ezeket az erőműveket meg kell építeni, és ez nem olcsó. Innen ered a mítosz, hogy a megújuló energia drága, mert mondjuk gázerőművet ugyanakkora méretben feleannyiért meg lehet építeni.

Viszont cserébe a megújuló utána majdnem ingyen termel, mivel nem kell fizetni az elsődleges energiahordozóért. Szemben a gázzal, amit folyamatosan vásárolni kell, vagy a szénnel, ahol sok embert kell az erőműben foglalkoztatni. Ha valaki ezt megfinanszírozza az elején, akkor ez nagyon komoly versenyelőnyt jelenthet. A kérdés az, hogy ezt ki teszi meg.

És ki fogja megtenni?

Ez a legnagyobb gazdaságpolitikai kérdés most Európában, hogy hogyan oldjuk ezt meg. Van, aki azt mondja, hogy a vállalatoknak kell fizetniük, van, aki azt, hogy a fogyasztóknak. Én pedig azt mondom – mint portfólióbefektető –, hogy ezt el kell osztani valamilyen módon. Mert ha egyvalakire terheljük rá, akkor ő csak egy részét fogja elbírni, ami nem oldja meg a teljes problémát. Európában rengeteg minden épült már be megújuló technológiával. A vállalatok vagy országok most azon vannak, hogy versenyelőnyt kovácsoljanak a szükségszerűségből. A fenntarthatóság versenyelőny, ha profin csináljuk. A fenntartható termékek iránt egyre nagyobb a kereslet, van olyan iparág, ahol ezzel könnyebben lehet növekedni, mint bármi mással, ez lehet a növekedés egyik formája.

A Race to Zero mellett rengeteg az üzleti platform és tömörülés, amely a kibocsátáscsökkentéshez vagy a fenntarthatósághoz kapcsolódik, elég csak a We Mean Businessre gondolni. A magyar cégek mennyire vesznek részt ebben a közös munkában?

A BCSDH-nál azért állunk jól ebben a kérdésben, mert olyan vállalatok a tagjaink, amelyek tudatosak ezen a téren. Az idei Towards Net Zero kutatásunk kérdéseire 61 cég válaszolt, ami nagy mintának számít: főleg nagyvállalatok a válaszadók. Itt a cégek fele azt mondta, hogy nemzetközi szinten is szeretne csatlakozni vagy már csatlakozott fenntarthatósági kezdeményezéshez. A kutatásból az is kiderült, hogy az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére vonatkozó policyval a vállalatok 60 százaléka rendelkezik. Anagyvállalatoknál már vállal[1]hatatlan, hogy ezzel ne foglalkozzanak. 35 százalékuk pedig rendelkezik nettó zeró céllal. A BCSDH tudja segíteni, facilitálni azt, hogy a teljes üzleti szektorban induljon el az ennek mentén való gondolkodás. Ez összgazdasági szinten áttörést jelenthet.

A karbonkibocsátás csökkentésére a vállalatok körében a legnépszerűbb alkalmazott intézkedések a hulladékcsökkentés – ami a körforgásos gazdaság első lépése –, a szállítmányozás, az energiahatékonysági beruházások és a megújuló energia területén történnek. Azt szoktam mondani, hogy aki megcsinálja, annak lehetőség, aki nem, annak pedig fenyegetés. Reputációs kockázata van annak, ha ezzel egy cég nem foglalkozik. Magyarország nincs ebben lemaradva, én azt gondolom.

Létrehoztuk az ITM-mel és a brit követséggel közösen a több érdekelt felet átfogó, szektorokon átívelő, a magyar ipar és üzleti vezetők, kereskedelmi kamarák és egyesületek képviselőiből álló Net Zero Tanácsadó Testületet azzal céllal, hogy elősegítsük, felgyorsítsuk azt a folyamatot, amellyel a magyar gazdaság 2050-re karbonsemlegessé válhat. Egyre több vállalat csatlakozik a BCSDH kezdeményezésére létre[1]jött Körforgásos Gazdaság Platformhoz is, hogy többet tudjon meg arról, miként lehet alkalmazni a körforgásos megoldásokat a saját cégüknél. A körforgásos gazdaságban több ezermilliárd dolláros üzleti lehetőség rejlik globálisan, és az egyik legjobb megoldás a klímaváltozás kezelésére. A körforgásos gazdaság eléréséért bevezetett stratégiákkal 39%-kal csökkenne az üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátása. A 1,5 oC-os klímacél körforgásos gazdaság nélkül nem elérhető, és ezt az országok már felismerték, de e legtöbbjük a folyamat elején tart, a legtöbb gazdasági szereplő pedig még nincs tisztában a részletes lehetőségekkel. Ezért is fontos, hogy a hazai vállalatok körében is növekszik az érdeklődés.

A szabályozói, a vállalati és a befektetői oldal együtt dolgozik azon is, hogy hogyan lehet az ESG-szempontokat alkalmazni az üzleti működésben, illetve hogy aztán azt hogyan lehet minősíteni. Mostanra egyértelmű, hogy az ESG-vállalatok magasabban teljesítenek, mint a piac.

Mi eredményezi ezeknek a vállalatoknak az eredményesebb működését?

Szerintem két dolog: alacsonyabb kockázatúnak látják a működésüket a befektetők. Aki ezen a téren tudatos, az jobb menedzsmenttel rendelkezik, ez pedig egy alacsonyabb kockázat és nagyobb növekedési potenciál.

Gazdasági szereplőként hogyan értékeli a COP26 eredményeit? Kudarcként vagy sikerként tud beszámolni róla?

Pozitívumok, hogy az országok már mélyen átérzik ennek a problémának a súlyát, és olyan országok is leülnek egymással, amelyeknek nem könnyű tárgyalniuk: lásd az USA és Kína megegyezését. Az, hogy egy külön egyezményt kötöttek, óriási dolog. A fosszilis energiahordozók kivezetése egyértelműen és markánsan napirend[1]re került, és megnevezték a szenet – ami rengeteg országban szent tehén és elképesztő módon járul hozzá a szén-dioxid-kibocsátás[1]hoz. Magyarországon például a Mátrai Erőmű a kibocsátás 10 százalékáért felelős. A szénnél maradva: India kérésére nem a szén kivezetése került be a COP26 csomagjába, csak a csökkentés, ami tulajdonképpen nagyon nem fér bele. Az más kérdés, hogy nincsen pontosan meghatározva, hogyan segítsük ezeket az országokat a jobb technológiák elérésében. Indiának például közösségi segítséget kell adni, hogy kivezessük a szénkorszakból. Nem az a cél, hogy a szégyenpadra állítsuk, hanem hogy segítsünk neki, akár befektetések formájában. Szerintem haladunk, és pozitív eredmények születtek. De a klímaváltozás elleni harcban a szavak helyett csak az fog igazán számítani, hogy az egyes országok milyen mértékben és ütemben teljesítik vállalásaikat.

Az EU célként tűzte ki, hogy 2050-re karbonsemleges lesz. Ön szerint ez Magyarország számára mennyire reális?

Itt vetődik fel az a nehéz kérdés, hogy a nukleáris energiának hogyan látjuk a szerepét. A megújuló energia egyre gyorsabb ütemben fog terjedni továbbra is, és az energiaigény nagy részét tudja majd fedezni, de ez még sokáig nem lesz százszázalékos. Haladni kell, Magyarországnak van stratégiája, van egy cselekvési terve, azt végre kell hajtani, és kétévente frissíteni kell a célkitűzéseket. Nem az a fontos, hogy mi lesz 2050-ben, hanem hogy mi lesz 2022-ben, ’24-ben, ’26-ban.

(A cikk a Store Insider decemberi számában jelent meg.)