Becsült olvasási idő: 1 perc
Tokaji aszút kortyolnának hongkongiak

Kína és Hongkong a hetedik legfontosabb exportpiaca a magyar bornak. Már a száraz borok iránt is érdeklődnek. Az Agrárszektor beszámolója.

A Hongkongi Kereskedelemfejlesztési Tanács 40 országból, több mint 1000 kiállító részvételével, hatodik alkalommal rendezte meg a Hong Kong International Wine & Spirits Fair-t, Hongkong legjelentősebb bor és szeszesital szakkiállítását. A rendezvényen Magyarország a kezdetek óta – a borokra kivetett importvámok 2008-as hongkongi eltörlése óta – jelen van, idén a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) által szervezett magyar stand 10 kiállítót mutatott be az érdeklődőknek. A hagyományosan vörösborok által dominált ázsiai piacon jelentős az érdeklődés a tokaji aszúk iránt is, de az utóbbi évek robbanásszerű választékbővülésének köszönhetően a fogyasztók érdeklődése és nyitottsága a száraz fehérborok iránt is érezhetően megnőtt.

Kína és Hongkong együttesen jelenleg a hetedik legfontosabb exportpiaca a magyar bornak, de az előző évhez képest elért 2012. évi 50%-os exportnövekedés tekintetében hamarosan tovább erősödhet a reláció súlya, amely jelenleg a Lengyelországba irányuló kivitellel van egy szinten. Hongkong ezen belül a kivitel kisebb részét adja, de mint igényes referenciapiac, az ottani jelenlét hozzájárulhat a magyar borok megfelelő minőségi pozicionálásához és az ország kereskedelmi és logisztikai elosztó központ szerepe miatt nemcsak Kína, hanem más távol-keleti piacok vevői is felfigyelhetnek a termékeinkre.

További információk leszüreteléséért erre a linkre szükséges ellátogatnunk.