Zamaróczy Ádám
Becsült olvasási idő: 1 perc
Világszerte aggasztóan sok embert érintenek az élelmiszer-eredetű betegségek

A teljes népességen belüli alacsony arányuk (9%) ellenére az összes, élelmiszer-eredetű megbetegedésből származó elhalálozás csaknem egyharmada (30%) az 5 éven aluli gyerekek körében következik be. Többek között ezt tartalmazza az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Becslések az élelmiszer-eredetű megbetegedések globális terhéről (Estimates of the Global Burden of Foodborne Diseases) című és a szennyezett élelmiszerek egészségre és jóllétre gyakorolt hatásáról készített beszámolók között a mai napig legátfogóbb jelentése. (A cikk a Feedstuffs beszámolója alapján készült.)

A dokumentum azt állítja, hogy globálisan évente több mint 600 millió, vagyis majdnem minden tízedik ember átesik a szennyezett élelmiszerek fogyasztásából fakadó, valamilyen betegségen. Az említett csoportból 420 ezer ember és közöttük is 125 ezer 5 éven aluli gyerek az említett okok miatt életét veszti.

„Mostanáig az élelmiszer-eredetű megbetegedésekre vonatkozó becslések homályosak és pontatlanok voltak. Ez elfedte a szennyezett élelmiszerek okozta emberi veszteségek valós mértékét. Ez a jelentés tisztázza a helyzetet" – mondta Dr. Margaret Chan, a WHO főigazgatója.

 „Mind annak ismerete, hogy melyik élelmiszer eredetű kórokozó a világ melyik részén okozza a legnagyobb problémákat az embereket, a kormányokat és az élelmiszeripart is célzott lépésekre sarkallhatja.”

Míg az élelmiszer-eredetű megbetegedések terhe világszerte népegészségügyi probléma, a WHO afrikai és délkelet-ázsiai régiói rendelkeznek a legmagasabb előfordulási és halálozási arányokkal, ideértve az 5 év alatti gyerekeket is.

„Ezek a becslések egy évtizedes és a világ minden tájáról több mint 100 szakértő bevonásával végzett munka eredményei. A számítások óvatosak, és még többet kell tenni azért, hogy az élelmiszer-eredetű megbetegedések terhéről szóló adatok elérhetőségét javítsuk. Jelenlegi ismereteink alapján mindamellett nyilvánvaló, hogy az élelmiszer-eredetű megbetegedések teljes terhe jelentős, és a világ minden táján érinti az embereket – méghozzá különösen az 5 éves kor alatti gyerekeket és az alacsony jövedelmű területeken élő lakosságot” – tette hozzá Dr. Kazuaki Miyagishima, a WHO Élelmiszerbiztonsági és Zoonotikus Részlegének igazgatója.