Ugyan sok vegán és vegetáriánus ember remek húsmentes fehérjeforrásként tekint a szójára, környezetvédelmi szempontból, az egész Föld lakosságát – sajnos – nem lehet fenntartható módon ellátni vele. Bár a termény néhány típusa viszonylag hidegtűrő, a növény általában a melegebb éghajlatokon érzi jól magát. Mind ennek folyományaként a hűvösebb területen élő fogyasztók a szójához csak hosszú távú fuvarok segítségével, vagyis több üvegházhatású gáz kibocsátása árán tudnak hozzájutni.
További probléma, hogy több helyen – például Paraguayban és Brazíliában – nem ritkán óriási szekciókat vágnak ki az esőerdőkből, csak hogy a helyükön szójababültetvényeket létesítsenek.
A Koppenhágai Egyetem tudósai éppen ezért kezdtek el olyan, magas fehérjetartalmú termények után kutakodni, amelyek termesztése a hidegebb régiókban – például Dániában – sem ütközik különösebb akadályba. A vizsgálatok a lencsét, az amarántot, a hajdinát, a rizsparéjt (kinoa) és a lóbabot érintették.
Amint az kiderült, fehérjepor-koncentrátumok létrehozásához a lóbab a legalkalmasabb.
Kísérleteik alatt a szakemberek a nedves frakcionálás nevű eljáráshoz folyamodtak. E procedúra első lépéseként a lóbabot leőrölték, majd pedig az így keletkezett „liszthez” vizet adtak. A procedúra gyümölcse egy bizonyos iszapszerű anyag lett. Következő lépésként ebből az anyagból a nehezebben emészthető összetevőket eltávolították, s miután megszárították, (ismét) por lett belőle.
A végtermék íztelen, viszont tobzódik a lóbabfehérjékben.
A tesztek azt mutatták, hogy ezeket a proteineket ugyanolyan könnyű megemészteni, mint az állati termékekben található fajtákat.
A vizsgálatokat bemutató tanulmány a Foods nevű, tudományos folyóiratban jelent meg.
