Becsült olvasási idő: 1 perc
Botrány lett a javaslatból, hogy az éhezőknek adják a lóhúsos termékeket

Kiakadtak a németországi segélyszervezetek egy CDU-s politikus azon felvetésén, hogy a lóhúsbotrányban érintett élelmiszereket a rászorulóknak kéne adni.

Felháborodtak a német segélyszervezetek egy olyan javaslaton, mely szerint a lóhúsbotrányban érintett, a kereskedelemből kivont mélyfagyasztott termékeket a rászorulók között kellene szétosztani. „A javaslat tiszteletlenség a rászorulókkal szemben" – jelentette ki a Német Püspöki Konferencia szóvivője, Matthias Kopp a Bildnek. „Minőségi minimálszolgáltatásra minden rászoruló jogosult” – tette hozzá.

lóhúsEgy egyházi misszió főnöke, Christian Bakemeier szintén elutasította a javaslatot: szerint nem várható el a rászoruló emberektől, hogy olyan élelmiszereket egyenek, amiket visszavettek a boltok polcairól. „Cinikus és embertelen” dolog megpróbálni a németországi szegénység problémáját a lóhúst tartalmazó lasagne-k osztogatásával megoldani – tette hozzá.

Mindeközben megszólalt a német fogyasztóvédelmi minisztérium is, szerintük is hagy kívánni valót maga után a javaslat. „Csak olyan élelmiszereket lehet eladni, vagy adományozni, melyek minősége kitűnő és az eredete is megfelelően fel van tüntetve” – mondta egy szóvivő. A tárca szerint nem elég újracímkézni a termékeket, a vállalatoknak meg kell győződniük arról, hogy a csomagok tartalma is megfelelő. Abban is biztosnak kell lenni, hogy honnan származnak a termék összetevői.
Hartwig Fischer CDU-s politikus korábban azt javasolta, a lóhúsbotrányban érintett lasagnékat és gulyásleveseket segélyszervezeteknek lehetne adományozni ahelyett, hogy megsemmisítenék azokat.

Franciaországban már több segélyszervezet jelezte, szívesen elosztanák a polcokról visszavett termékeket. A francia Vöröskereszt ugyanakkor kizárta ennek lehetőségét az emberi méltóságra hivatkozva. „Ha valakinek nincs elég ennivalója, az még nem azt jelenti, hogy mindent megeszik, amit más nem akar elfogyasztani” – mondta a szervezet egyik szóvivője.

Eddig több országban, így az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban, Svájcban, Olaszországban, Spanyolországban, Finnországban és Svédországban is vontak ki termékeket a forgalomból amiatt, hogy lóhúst tartalmaztak, ám ez nem volt feltűntetve a csomagolásokon.