Az Írországi Élelmiszer-Biztonsági Hatóság (FSAI – Food Safety Authority of Ireland) ezen kívül nemsokára DNS vizsgálatot végez a marhahúsokon, a tavalyi lóhúsbotrány EU szintű következményei miatt.
Az FSAI vezérigazgatója, Prof. Alan Reilly azt nyilatkozta az Irish Independent újságnak, hogy a mézet és a halat is szisztematikus vizsgálatoknak vetik alá Írországban az új uniós Élelmiszer-csalási hálózat kezdeményezéseként, hogy megpróbálják megakadályozni a szervezett bűnözést az európai élelmiszer-láncban.
A Kínából érkezett mézet például már többször címkézték fel ír termékként, és több olyan eset is volt már, hogy mesterséges méz – valójában nem más, mint egyszerű cukorszirup - áramlott Európába, tette hozzá.
A hal azért kerül vizsgálat alá, mert Írországban és Európa-szerte is széles körben elterjedt a drágább halak, például tőkehal helyettesítése olcsóbb halfajtákkal. Reilly hozzátette, hogy a tavaly Írországban feltárt lóhúsbotrány alaposan felrázta az élelmiszeripart.
Tavaly az európai ellenőrzések azt állapították meg, hogy a marhahúsok 4,6%-a tartalmazott lóhúst. A jelenlegi ellenőrzések megpróbálnak fényt deríteni arra, hogy ez a helyzet javult-e a hamisításellenes kísérletek hatására.
Ha bármi hamisítással kapcsolatos kérdése, információja van, kérem keresse a HENT Kereskedelmi Ipari Szekcióját szaktanácsadásért.
E-mail: [email protected] ; és/vagy [email protected]

