„Eddig 60 országból 1 400 vállalat igényelt standot, hogy bemutassa kínálatát, csokoládétól és cukorkától a süteményekig és édes rágcsálnivalót. A kiállítók mindössze 20 százaléka német, a többi külföldről jön” – tájékoztat Kakuk Márta, a kölni vásárvállalat magyarországi képviselője.
A szervezők az ideihez hasonlóan mintegy 150 országból, 30-32 ezer látogatóra, főleg kereskedelmi vállalatok beszerzőire számítanak a négy nap alatt. Az élelmiszer ágazaton belül édesség az egyik leginnovatívabb szektor. Így a várhatóan 150 országból érkező 30-32 ezer szakmai látogató, főleg kereskedelmi vállalatok beszerzője szokás szerint sok új árucikkel találkozhat majd. A kiállítandó édességek mindegyike bolti eladásra alkalmas késztermék.
Egyik fő trend az „egészségesebb” édesség. Kevesebb cukorral, illetve több természetes
összetevőkkel készülnek a fogyasztók egy része által keresett finomságok. Közben pedig igen magas a cukor ára a világpiacon. Sőt, cukorhiány miatt egyes német vállalatok export-megrendeléseket nem tudtak teljesíteni idén ősszel.
Ugyanakkor sok országban tovább növekszik a csokoládé kedveltsége, különböző formákban. Ezt igazolja az Európai Kakaószervezet jelentése, amely szerint földrészünkön 14 százalékkal több kakaót, (377,4 ezer tonnát) dolgozott fel az édesipar a harmadik negyedévben, mint tavaly július-szeptember során.
Az ISM-en kiállítóként a magyarországi édesipart a Bonbonetti mellett kis- és középvállalatok képviselik: a Felföldi Kft. Debrecenből, a McScotland Ceglédről, a Detki Keksz Kft Halmajugráról és a Vida’s Kft. Budapestről.

