Az élet legelső feltétele az anyagcsere, ezáltal a táplálékfelvétel egyidős az élettel. Az evolúcióban és fajunk fejlődésében is központi hajtóerő volt a táplálkozási ösztön kielégítése. Az ember közvetlen elődei és rokonai, a főemlősök ébrenlétük 80%-ában tápanyagot keresnek és eszegetnek. Olyan lényektől származunk, akik életének központi tevékenysége az evés. Eredendően szájlények vagyunk.

A húsevés

A többnyire növényt evő majomős húsevéssel lépett az emberré nemesedés útjára. 10-12 millió éve a Ramapithecus rászokott a húsevésre. Ennek az lehetett az oka, hogy a korábbi élettere a tartós lehűlés következtében elpusztult. Az erdők helyét alacsony tundranövényzet foglalta el. Az itt élő balsorsú elődök nem tehettek egyebet, alkalmazkodtak a folyamatos húsevéshez.

Az emberré válás folyamatában döntő szerepe volt a táplálkozás megváltozásának. A csimpánzok és a páviánok húsfogyasztása nem több a teljes táplálékmennyiség 1-5%-ánál. 2 millió éve a Hominidák táplálékának 30%-át a hús adta. A neandervölgyi, de még inkább a cro-magnoni vadászok már alkalmazkodni tudtak a kizárólagos húsevéshez. A neandervölgyi ember naponta 2-3 kg húst fogyasztott, az állati eredetű élelem táplálkozásának 90%-át tette ki. Táborhelyeiken hihetetlenül sok állati csontmaradványt találtak. 35 ezer éve a barlangfestményeknek egyetlen témája a vad és a vadászat volt.

Az ételmegosztás

A csimpánz is vadászik néha, de a prédát ott eszi meg, ahol elejtette, és csakis az vehet részt a lakomában, aki vadászott is. Az ember viszont már nem falja fel rögtön az ételt, hanem a törzsi táplálkozási helyre húzza, és megosztja másokkal. Ez a szokás, a megkínálás és a közösségi evés a mai napig kizárólag az embert jellemző közösségi cselekedet és az egyik legfontosabb társasági élmény. Továbbá az első jele annak, hogy ősünk megfékezte állatias ösztöneit, és a civilizáció útjára lépett. Kutatásaink szerint a mai napig a legtöbb érzelmet megmozgató hívószó az „otthon evés”.

A rendszeres húsevés megváltoztatta az emberős viselkedését, életmódját és testi jellegét is. A húsevés szokásához kapcsolható az agyméret, illetve az intelligencia gyors fejlődése (10-12 millió évtől), következményesen az eszközkészítés (2,5 millió éve) és a tűzhasználat (400 ezer éve). A hús megszerzése, a vadászás átalakította az ősök társas viszonyrendszerét, forradalmian fejlődött az együttműködés, a kommunikáció, illetve az ösztönök megzabolázása. A vadászás megjelenésével kitágult az ember számára a világ. Egyetlen vadászással is nagyobb területet járt be, mint a legtöbb főemlős egész élete során.

Az eszközhasználat és eszközkészítés

A kezdetleges eszközhasználat fő célja a táplálékszerzés. A csimpánzoknál is megfigyelhető a táplálékszerző szerszámhasználat elemi foka, rájuk azonban nem igazán jellemző a tudatos eszközkészítés. A készített kőeszközök forradalmi megjelenése a rendszeres húsevés következménye.
A tápláló, fehérjedús húsétel és az annak megszerzésére kialakított technikai eljárások hozzájárultak az emberi agy szokatlanul gyors gyarapodásához. Az eszközhasználat, illetve a húsevés a primátáknál szorosan együtt jár. Legalábbis több különböző, az emberszabású majmokra jellemző tulajdonságot – problémamegoldó képességet, agyméretet, táplálkozást, stb. – megvizsgálva meggyőző összefüggést találtak az eszközhasználat és a húsevés között. Minél többféle állati eredetű táplálékot fogyaszt egy majomfaj, annál valószínűbb, hogy eszközöket is használ.

A jó minőségű, bőséges és laktatóbb húsétel felszabadította a nap nagy részét, ami látványos technikai és társadalmi fejlődéshez vezetett mintegy 2 millió évvel ezelőtt. A húsevés, illetve az ezzel kapcsolatos intelligencianövekedés lehetővé tette a civilizáció újabb vívmányát, a kizárólag humán képességet, a tűzhasználatot. A tűz fénye kiterjesztette a szociális érintkezés idejét a sötétség óráira. Közelebb hozta az embereket, lehetőséget teremtett a történetek elbeszélésére, mítoszok és szertartások létrehozására. A tűz használata lehetővé tette, hogy ősünk a hidegebb időjárású helyeken is tartósan megtelepedjen. Az ember egyre magabiztosabban indult el a Föld meghódítására.

A korai eszközkészítés elsődlegesen a bőséges evés vágyát volt hivatott csillapítani. A másik célja a primer védekező- és támadószervek, az agyarak hiányának pótlása. Az eredetileg növényevő főemlős fogai csökevényesek a ragadozók agyaraihoz képest. A testfelépítése is jelentősen gyengébb. Az agy térfogata és az állkapocs nagysága fordítottan arányos. A testi fogyatékosságot a Homo habilis eszközkészítéssel kompenzálta, ezzel útjára indult a tárgyi civilizáció. Azonban csak évezredek múltán jutott az ember odáig, hogy a tárgyak iránti érdeklődése ne csak a táplálék megszerzését szolgálja. Az ember korai civilizációs útján a közvetlenről a közvetett élelemszerzésre tért át. A táplálkozás megváltozása az emberré emelkedés egyik kulcsfontosságú gyújtópontja volt.

A willendorfi vágyak

Az ember ősei az idők kezdete óta megtapasztalták az időszakos éhínségeket. A túlélés feltétele a nagy étvágy volt, amikor éppen volt mit enni. A civilizáció hajnalán, a paleolit kor utolsó 250-300 ezer évében nem is igen volt más érdeklődése, mint a korlátlan bőség, a később megfogalmazott tejjel-mézzel folyó Kánaán. A korai ábrázolóművészet szinte kizárólagos témája a kövér nő volt. Több mint 200, kövér nőt ábrázoló őskori szobrot fedeztek fel ez idáig. A fennmaradt csontleletek szerint az őskori ember valójában nem volt elhízott. Az ábrázolások egy kivételesen masszív, évszázezredeket átívelő vágyat formálnak meg: a bőséges evés és az ebből következő termékenység vágyát.

A bőségvágy és a testi megjelenési módja, a kövérség nem tűnt el a régmúlt tudattalan homályában, hanem időről időre nyomot hagy. A civilizáció- és kultúrtörténetet átíveli a nélkülözés és a vele járó éhínség. Ha van archetípus (kollektív tudattalan emlék), akkor az a legerősebben az éhínségtől való rettegésre és az ebből fakadó vágyképletre, a bőséget megjelenítő testi állapotra, a kövérségre vonatkozik. A tejjel-mézzel folyó Kánaán, a terülj-terülj asztalkám, a „Csak egyszer jóllakni”, a kolbászból font kerítés, a mézeskalácsház, a barokk lakomák álomszerű bősége, mind-mind ezt az évszázezredeken át kielégítetlen vágyat kompenzálják.
Manapság a lakosság egyre kifejezettebb túlsúlya, az ünnepek előtti pánikvásárlások, valamint az élelmiszer-hulladék hatalmas mennyisége mind azt jelzik, hogy az ember még mindig retteg az éhezés kínjától, holott leélheti az életét úgy, hogy fiziológiai értelemben sohasem volt igazán tartósan éhes. Nem ismeri személyes tapasztalatokból az éhezés kínját, mégis túlvásárolja az élelmiszereket. Természetesen nem tudatosodik benne, hogy az éhezéstől tart, amikor olyan mennyiségű ételt szerez be, amit aztán még túlfogyasztással sem tud eltüntetni.

A gabonatermesztés

Az időről időre mardosó éhínségek leküzdésének vágya vezette az ősünket a sokáig eltartható élelmiszerek felfedezésére is. Az ember mindaddig folytatta gyűjtögető,vadászó, halászó vándoréletét, amíg rá nem talált a sokáig tárolható, lisztes magvú gabonára. Ezt érdemes volt összegyűjteni, mert tartalékot lehetett raktározni belőle. Amely ember képes volt erre, az egyszer és mindenkorra felszabadult a természet rabsága alól. Ahol megtalálták az ilyen növényt, ott előbb-utóbb megtanulták a termesztését is. Ez a vándorélet feladását, a letelepedést is jelentette. 10 ezer éve fedezték fel Mezopotámiában a búzát, Ázsiában a rizst, míg Amerikában a kukoricát. Az a kultúra, amely nem találta fel a gabonát, máig megmaradt a kőkorszaki viszonyok között, elmaradt a civilizáció.

Az emberi evolúció legdrámaibb tempóváltása a földművelés bevezetése volt, ami azt az 5 millió éves korábbi életmódot szüntette meg, amely az emberiség alapvető lelki tulajdonságait kialakította. A helyhez kötött élelemtermelés az ember kapcsolatrendszerét állandósította, aminek következtében kialakultak a ma is ismert nagy nyelvcsaládok. A gabonatermelés, a nagy civilizációk, valamint a ma is ismert nyelvcsaládok megjelenése időben egybeesik. A földművelőknek eszközökre volt szükségük, és az idejük is felszabadult. A raktározás lehetővé tette, hogy ne kizárólag az élelem megszerzésével foglalatoskodjanak. A kiegyensúlyozott élelemellátás gyors szaporodáshoz vezetett. Az ember továbblépett a civilizálódás útján. A kultúra és a civilizáció az étel megszerzésének módjától függött, ezért a civilizáció eredendően orális terméknek tekinthető.

Az orális kor

Az ember őstörténete kitörölhetetlen hajlamokat örökített a leszármazottakba. A kulturális befolyástól jobbára még háborítatlan embercsecsemő fejlődése során felidézi az ősműködéseket. A baba ingerli a száját (szopja az ujját vagy a cumit), amikor bármi jelentős történik vele. Az orális ingerlés tompít minden bánatot, fokoz minden örömöt. A baba másfél éves koráig mindent a szájába dug, amivel meg akar ismerkedni. Ezt a korszakot nevezik orális kornak. Érettebb életkorok nehezebb szakaszaiban gyakran előfordul regresszió a már meghaladott biztos alapokhoz, a száj ingerléséhez. Ilyenkor tör fel az impulzív ételvásárlás, falásroham, rágyújtási kényszer és más eredeti orális tevékenység.

A racionális kontrollt kicselező tudattalan impulzusok jelentős része egy olyan fejlődési stádiumból ered, amiben az élményeknek még nincs verbális (szavak általi) lenyomatuk. Ezt a fejlődési szintet nevezik preverbális kornak. A szájcentrikus élményfeldolgozás a beszédtanulást követően süllyed a tudattalan mocsarába. Ezért a preverbális kor azonos az orális korral. Ezért van az, hogy az evésszabályozás döntő része nem racionális, nem tudatos, nem tervezett és impulzív. Az ember orális eredete miatt az eredeti fogyasztás az evés köré fókuszálódik. A civilizáció során az orális vágyképlet kielégítése hozta a tárgyi, képi, művészeti és egyéb civilizációt. Ezért van az, hogy az evés képein keresztül bármilyen fogyasztási termék eladható. Az evés és étel kontextusában hirdetnek banki szolgáltatást, információtechnikát és bármi egyebet.

A pszichológia mindig is az evidenciák mögött meghúzódó rejtett, tudattalan vagy implicit erők feltárására törekedett. Minden élelmiszer fogyasztása vagy éppen kerülése mögött vannak feltáratlan, implicit tényezők, melyek megfelelő pszichotechnikával feltárhatók. Ezért ajánljuk figyelmébe a MindTitudeTM módszert.