A Greenpeace a budapesti Művész filmszínházban tartott rendezvényén a világ méheinek ijesztő kilátásaira igyekezett felhívni a résztvevők figyelmét. A program gerincét az „A méhek világa” című, svájci természet- és dokumentumfilm többszöri levetítése alkotta. Míg a Művész bejáratánál méhjelmezbe öltözött fiatalok buzdították a járókelőket a méhgyilkos vegyszerek betiltására irányuló petíció aláírására, a mozi „aulájában” a Greenpeace erre a témára szakosodott aktivistái várták kötetlen, tájékoztató jellegű beszélgetésre az érkezőket.

Számos ok, egy katasztrófa

A Greenpeace 74 nemzetközi tanulmány alapján hét méhgyilkos vegyszert azonosított, és a zöld egyesület ezen kemikáliák használatának mihamarabbi betiltását követeli a. Bár az Európai Bizottság a múlt hónapban a hétből három szer alkalmazhatóságát két évre felfüggesztette, a környezetvédő szervezet által elérni kívánt céloktól még nagyon messze vagyunk. Arra a kérdésre, hogy a Greenpeace biztos-e abban, hogy a méhpusztulás legfőbb oka a káros vegyi anyagok mezőgazdasági használata a szervezet aktivistája, Tömöri Balázs így válaszolt: „Mi egész biztosak vagyunk benne, hogy nem ez a legfőbb oka, viszont abban is biztosak vagyunk, hogy ez változtatható meg a leggyorsabban. Kétségtelen, hogy a klímaváltozást felettébb bajos lenne betiltani; a vegyszerkorlátozás könnyebb. Az atkákat nehezebb betiltani, a gombás betegségeket nehezebb betiltani, viszont a méhek egészségét károsító vegyszerek használatát politikai döntéssel gyakorlatilag megakadályozhatjuk.”

A méhek újdonsült, aggasztó, globális enyészetének kiváltó tényezői az általunk először gondoltaknál sajnos jóval nehezebben azonosíthatóak. Régen a permetezőszerekkel való közvetlen érintkezés után a méhek azonnal elpusztultak, a modernebb vegyszerek azonban a rovarok szervezetére ún. szubletális hatást gyakorolnak, ami tulajdonképpen mindössze annyit jelent, hogy az anyagok közvetve és sokrétű módon okozzák az állatok halálát. Az említett kemikáliák ugyanis a méhek idegrendszerének károsításával például megakadályozhatják a rovarokat abban, hogy hazataláljanak a kaptárukhoz, és így válnak számukra végzetessé. A mezőgazdaságban manapság használatos vegyszerek mindemellett a mézelő állatok immunrendszerében is súlyos pusztítást végezhetnek, így téve őket védtelenebbé az atkákkal és a gombás megbetegedésekkel szemben.

Ha figyelembe vesszük, hogy minden harmadik szánkhoz emelt falatot gyakorlatilag a méheknek köszönhetünk, ijesztő, hogy az emberiség – ha akaratlanul is, de – milyen sokfajta, kifinomult módszerrel igyekszik egyúttal a saját hanyatlásának is megágyazni. Csak (a most már egyre nyilvánvalóbban) az emberek által okozott klímaváltozásnak legalább két tényezője nehezíti a méhek életben maradását. Míg a nyári, tikkasztó hőségben sorra semmisülnek meg a méhek számára oly fontos, kiterjedt, virágos növénykultúrák, az ideihez hasonló, sokáig elhúzódó tél a méhcsaládokat lehetetleníti el abban, hogy a virágzási időszakra megerősödjenek. Az éghajlati nehézségeken túl a nagyüzemű mezőgazdaság hatalmas, úgynevezett monokultúrás növényültetvényei jelentik a következő gondot. Tömöri Balázs szavaival ilyenkor „egy adott időben rengeteg, ugyanolyan táplálék áll rendelkezésre, de utána semmi, és így a méhészeknek kultúráról kultúrára és más földrajzi helyszínre kell vándorolnia. A mezőgazdaság változatossága egyszóval kulcsfontosságú lenne”.

Civilként mit tehetünk? A kampányfelelős tanácsa szerint, ha van kertünk, folyamatosan ügyelnünk kellene arra, hogy virágzó növények tarkítsák ezt a kis háztáji mikroklímát. Ezenfelül ne féljünk az önkormányzatoknál a jegyzőhöz fordulni, hogy a repülőgépes, vegyszeres szúnyogirtás leállítását és helyette a biológiai módszerek alkalmazását kérvényezzük. A Balatonnál például a szúnyogok elleni, légi permetezés folyományaként elhalt állatok 0,1%-át tették ki a csípőszúnyogok. Végül, de nem utolsósorban, a Greenpeace www.mehpusztulas.hu oldalán az aláírásával bárki gyarapíthatja a méhgyilkos vegyszerek korlátozásáért küzdők táborát.

A filmről

Az ismeretterjesztő film mű lényegét a film forgalmazója, Böszörményi Gábor így foglalja össze: „Ez az alkotás félúton van a dokumentum- és a természetfilm között, és egészen lenyűgöző képeket mutat a méhkaptáron belül a méhek életéről. Mindezt társadalmi kontextusba is helyezi: bemutatja, hogy az emberi civilizáció milyen hatalmas mértékben épül a méhekre, ám mégsem tiszteljük őket eléggé, hiszen a méhek az emberi civilizációnak köszönhetően a kihalás szélén állnak.” Ahogy Böszörményi is említi, a film szerint ennek sok oka van: a klímaváltozástól kezdve, a nagy volumenű, monokultúrás növénytermesztésen és a káros vegyszereken keresztül sok méhtenyésztés túlzott belterjességéig. Többek között ezek az okok vezettek el odáig, hogy a szorgos rovarok folyamatos gyógyszerezés nélkül most már lényegében képtelenek lennének az életben maradásra.

A bioméhész szemével

Czédulás István bioméhész, a Méhészek Biokultúra Egyesületének elnöke szerint bár az elmúlt időszakban Magyarországon az éves méhhalálozás átlagosan nem haladta meg a „normális” téli méhpusztulásnak betudható mértéket, az idei esztendőben egyelőre, sajnos úgy néz ki, hogy ez az arány jóval magasabb lesz a természetesnek nevezhető 10%-nál, sőt egyes gazdáknál az állomány a felére csökkent. A bioméhészetek kialakítása lehet talán az egyik megfelelő eszköz az aggasztó folyamatok visszafordítására. A szakember szerint az ilyen gazdaságok működtetésének fontos pillérei a természetes állattartás, valamint, hogy a gazda a méhbetegségek megelőzésére, nem pedig az utólagos gyógykezelésére koncentrál.

A méhek két legfontosabb tápláléka a méz és a virágpor, és ezeket egy bioméhész nem is vonhatja meg az állatoktól. A nagyüzemi gazdaságokban azonban a méhek élelmezését pótszerekkel oldják meg, ami hosszú távon a méhek immunrendszerének legyengüléséhez vezet. „Ha ehhez hozzáadjuk a konvencionális méhészetben alkalmazott antibiotikumokat és a kívülről jött vegyszereket (a csávázószerektől az egyéb növényvédőszerekig), amelyek mind plusz stresszt jelentenek a méhek számára, akkor már érthető, hogy honnan következik ez a nagy méhpusztulás. Ezek a hatások ugyanis összeadódnak” – állítja Czédulás. A bioméhész szerint az igazi megoldást az jelentené, ha a növényeket szolgáltató gazda és a méhész egy olyan közös koncepciót dolgozna ki, amelyben az ültetvény is kellő védelmet kap, miközben a dolgozó méhek is életben maradnak. Szemléltetésként, az akácméz példája jól mutatja, hogy milyen vékony jégen járunk.

Az akác – tekintve, hogy nem igényel vegyszerezést, mert az itthoni hozama is kiemelkedő –, az egyik legfontosabb „bio” méhlegelő a magyar méhészek számára. A növény rövid májusi – intenzíven a középső két heti – virágzása azonban nagyon szűk ablakot biztosít a méheknek a beporzásra. Az említett rovarok viszont különösen érzékenyek az uralkodó időjárási viszonyokra, és ezek kedvezőtlen alakulása esetén könnyen előfordulhat, hogy nem tudják kellőképpen kihasználni a virágzás nyújtotta lehetőségeket; a biomézek mérlege így pedig máris rossz irányba billenhet.

Mézevők viadala

A Művész programja tortaversennyel zárult, amelyre bárki benevezhette mézzel készített különlegességeit. A Czédulás Istvánból, Mautner Zsófia és Jókuti András gasztrobloggerekből álló zsűri szakavatott sütievés után állította fel a mézes ínyencségek szubjektív hierarchiáját, a top három finomság alkotói pedig a bioméhész egy-egy üveg mézével és a mézeskalács-készítésről szóló könyvvel lehettek gazdagabbak. A győztes jutalma ezenfelül Kodolányi Borbála csákvári fazekasművész mézimádóknak szánt alkotása volt. Bár a nyertes sütemények valóban nagyon ízletesek voltak, a méhek perspektíváját figyelembe véve mi mégis kissé keserű szájízzel távoztunk a rendezvényről.