Dirk Rossmann 1972-ben alapította az azóta egyik legismertebbé vált nemzetközi drogérialáncot, a Rossmannt. Németország egyik leggazdagabb üzletembere mindemellett megszállottja a környezettudatos gondolkodásnak, amelyet a vállalat működtetésében is következetesen megkövetel. Filozófiája szerint a fenntarthatóság akkor jó, ha mindenki tesz érte valamit. „A fenntarthatóság számunkra egy folyamat, soha nem hagyható abba. Mindezt nem a lelkiismeretünk megnyugtatásáért tesszük, hanem önmagunkért, a Földünkért és az utánunk következő generációkért” – vallja az üzletember. Elköteleződését bizonyítja, hogy a közelmúltban egy klímakatasztrófát taglaló utópisztikus regényt írt A polip kilencedik karja címmel, így is szeretné felhívni a figyelmet a téma fontosságára. A könyv magyarországi könyvbemutatóján Istenes Bencével, az RTL Klub ismert műsorvezetőjével beszélgetett életéről és a könyv megszületésének körülményeiről.*

Istenes Bence: Miért ennyire fontos az ön számára a nevetés, és honnan ered ez az életöröm?

Dirk Rossmann: Az életörömöt a körülöttem lévő emberek szeretetéből nyerem. Természetesen nekem is vannak nehezebb időszakaim, például amikor 2020-ban A polip kilencedik karja című könyvet írtam, egy nagyon kemény időszakon voltam túl: súlyos gyomorgyulladással küszködtem, ami teljesen kikészített. Mindig is azt vallottam, nekem nevetnem kell, szükségem van a nevetésre ahhoz, hogy éljek. Általában olyan ember vagyok, aki keresi a lehetőséget a bolondozásra, sportolásra és a családdal, barátokkal való időtöltésre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kiszorítanám a gondolataimból a világban zajló problémákat, vagy hogy felületes lennék, esetleg nem lennék elég érzékeny a jelenleg fennálló klímahelyzetre. Úgy gondolom, az emberek semmit sem javítanak a helyzetükön, ha egész nap rosszkedvűek és félnek. Nagyon fontos, hogy tudatosan éljünk, és ebbe a pozitív gondolkodás is beletartozik, hogy ne mondjunk le a nevetésről.

I. B.: Lenyűgöző, hogy már 10 évesen is volt érzéke a pénzhez, megfelelően viszonyult hozzá. A könyvében olvasható, hogy a szülei sokat vitatkoztak, és ez meghatározó volt az ön számára. Látva ezeket a vitákat, felerősödött önben a szabadság iránti igény. Mit gondol, ez hozzájárult a sikereihez?

D. R.: Az idősebbek talán emlékeznek még rosszabb időkre. Én emlékszem, amikor hat-hét évesen hazamentem az erdőből lyukas nadrágban, édesanyám nagyon mérges volt rám. Nagy volt a szegénység, gyerekkorunkban kiabáltak velünk, ha égve hagytuk a lámpát, hiszen ez mind pénzbe került. Ha minden apróság miatt kritizálják vagy támadják az embert, elszáll az életöröm. Gyerekként akkor azt mondtam magamnak, hogy szeretném egyszer anélkül eltépni a nadrágomat, hogy emiatt összedőlne a világ, és valaki a környezetemben kiabálni kezdjen velem. Egészen biztosan ez is közrejátszott abban, hogy kialakult bennem az a szemlélet, hogy az anyagi biztonság igenis fontos, azt nem szabad semmibe venni.

I. B.: Az üzleti sikereit ismerjük, de hogyan jutott el az írásig? Miért kezdett el írni?

D. R.: Egész életemben faltam a könyveket. Igazi könyvmoly voltam, mindig nagyon sokat olvastam. Három-négy évvel ezelőtt kaptam két szerzőtől egy levelet, hogy szeretnének rólam életrajzot írni. Megbeszéltünk egy ebédet, és közösen megírtuk az életrajzot, ami aztán pikk-pakk első számú bestseller lett Németországban. Később nagy sikerrel megjelent Lengyelországban is, és valahogy elkezdett motoszkálni bennem a gondolat, hogy ne csak olvassak, hanem én magam is írjak könyveket. Aztán tavaly decemberben két héten át pontban hajnali 4-kor felébredtem, és ez a teljesen őrült történet volt a fejemben, amit azóta megírtam A polip kilencedik karja címen. Azt álmodtam, hogy a világ három katonailag és gazdaságilag legerősebb nemzete ahelyett, hogy egymással szembekerülnének, bizalommal viszonyulnak egymáshoz, és együtt kísérletet tesznek a világméretű ökológiai problémák megoldására. Nos, erre biztosan nem gondolna az ember, hisz nap mint nap azt hallani a tévében, hogy inkább gyűlölet és bizalmatlanság jellemzi az egymáshoz fűződő viszonyukat. Ezt a sztorit megálmodtam, és ha az aktuális számadatokat nézem – pár hete nyilvánosak új adatok Kínából –, azokból kiderül, hogy csak ez az egy ország már nem 28%-kal, mint ahogy azt korábban tudtuk, hanem immáron 31%-kal felel a károsanyag-kibocsátásokért. A világ három vezető nagyhatalma – Kína, Oroszország és az Egyesült Államok – pedig összességében a világméretű emissziók 50%-át okozza. Tehát nem kétséges számomra, fontos a fenntarthatóság iránti elköteleződésünk, Európában már nagy sikereink vannak. Az európai országok azok, amelyek a CO2-emissziót az utóbbi 10 évben már jelentősen csökkentették. Van egy 4000 méter magas vulkán Hawaiion, a Mauna Loa. Ott működik egy mérőállomás, Keeling úr (Charles David Keeling amerikai tudós, aki először hívta fel a világ figyelmét az üvegházhatásra és a globális felmelegedésre – a szerk.) 1958-ban kezdte el ott a Föld légkörében mérni a CO2-értékeket. Ez a légköri CO2-adat az eddig elért európai sikerek ellenére sajnos mégis folyamatosan nőtt. Eközben az elmúlt 16 évben több mint egymilliárd fővel nőtt a világ népessége. Éppen ezért ilyen fontos ez a probléma számomra.. Nem akarok mindenhol egygyermekes politikát, félre ne értse senki, de néhány országban vagy földrészen a világban igenis szükség lenne a születésszabályozásra, mert ha csak Afrikát, Indiát és még néhány országot vesszük alapul, ahol az asszonyok még mindig öt-hét gyereket szülnek, ez nem fenntartható, mert élelmezési katasztrófához vezet. Az élelmiszertöbblet-termelés, növekvő húsfogyasztás növeli a CO2-kibocsátást, és többek között még több trópusi esőerdő felégetését és irtását idézi elő.

I. B.: Sokat kutatott a regény megírása előtt? Mennyi idő alatt született meg a történet?
D. R.: Tulajdonképpen nagyon rövid idő, nyolc hónap alatt megírtam. Kezdetben a barátokkal véleményeztettem, akikkel az életrajzot készítettük. Kellett hozzá tíz kutató is segítségül, mert nagyon sok tudást igényelt a téma, nincs minden a fejemben. Tehát olyan szakembereket kérdeztem meg, akik nagy tudással rendelkeztek az egyes részterületeken. A későbbiekben más barátok is újra meg újra vetettek rá egy pillantást, a fiaim is megnézték. Én egy „nyáj” része vagyok, abban élek, mindenki beletette a tudását a most megszületett történetbe. Amikor a szűkebb család, baráti kör azt mondta, hogy kész, még néhány ember véleményét meghallgattam, módosítgattam, változtattam a tanácsaik alapján a szövegen, így született meg végül a könyv.

I. B.: Miért polip és miért a kilencedik kar?

D. R.: Különböző dokumentumfilmekből is sokat megtudtam a polipokról. Hihetetlenül okos állatok, nagyon érzékeny élőlények. Intuitíven érzik a jövőbeni fejleményeket. Tudják, hogyha bezárják őket, mikor kapnak táplálékot, amit egyébként nem is tudhatnának, mert a gondozók folyamatosan változtatják az etetési időket. Tehát a tudósok nagyon sok mindent megfigyeltek a polipoknál, ezek alapján talán a világ legokosabb állatai. Nyilvánvaló, hogy nemcsak az ember szenvedi meg hihetetlenül a Föld felmelegedését, hanem a teremtés egésze, így a polipok is. Európában a könyv megírása előtti három évben is például túl kevés eső esett, ezáltal csökkent a talajvíz szintje is. Az állatok is megszenvedik mindezt. Úgy gondoltam, testesítse meg a polip a teremtés egészét, mert nagyfokú érzékenységével és okosságával valahogy érzékeli, hogy a tengerek egyre inkább felmelegszenek és saját életkörülményei fenyegetően romlanak. A kilencedik kar a fantázia szüleménye, mert a polipoknak nyolc lábuk van – az új „láb” a polip dühét szimbolizálja, ismét az egész teremtést megtestesítve, hiszen ha állatokkal tudnánk beszélni, nem hiszem, hogy pillanatnyilag kedvesek lennének velünk…

I. B.: Milyen céljai vannak még az életben?

D. R.: Pillanatnyilag nagyon elégedett, ugyanakkor aggódó ember is vagyok. Mindaz, amit itt, Európában csinálunk, helyes, jó és fontos, de tulajdonképpen a világ nagy politikusait jól fenékbe kellene billentenünk. Hiszen felfoghatatlan, de 2000 milliárd dollárt költünk minden évben fegyverkezésre… Mekkora balgaság ez?! Ezt a pénzt végre arra kellene felhasználnunk, hogy a Földön zajló fejlemények optimalizálásáért, a Föld további felmelegedése ellen tegyünk. Nemrégiben a németországi médiában az atom-tengeralattjárókról volt szó, amelyek működtetésének évi 50 milliárdos a költsége. Kinek kellenek ezek? Egyetlen embernek sem kell. Napjainkban a klímát kell megmentenünk! Éppen ezért újabb könyveket írok, hogy ezt a tudatos szemléletet erősítsem az emberekben. Mert nem igaz, hogy túl keveset tudunk tenni, sokkal inkább mindig egyre erőteljesebben, agresszívebben kell a nagy államférfiaktól megkövetelni, hogy hagyják abba a fegyverkezést és hozzanak felelősségteljes döntéseket. (x)

*Az interjú szövege A polip kilencedik karja című regény 2021. november 10-i magyarországi könyvbemutatója alkalmából lezajlott beszélgetés alapján készült, rövidített tartalommal.