Vajon milyen lehetőségeket rejteget az élelmiszeripar számára az a fordulat, melyhez a világ élelmiszer-gazdasága ebben az évben érkezett? A mezőgazdasági tömegtermékek árának emelkedése, bár lassulni fog az elkövetkező években, vélhetően fenn marad. Ez pedig átrendezi az agrártermelés szerkezetét, és sajnos fokozza az éhezést is. A változást folyamatában kell érzékelni. A 20. század a viszonylag olcsó erőforrások és a mezőgazdasági termelés gyors növekedésének időszaka volt. A mezőgazdasági termelés, a termelékenység bővülése földrajzilag jellemzően nem esett egybe a népesség növekedésével. Ennek ellenére a kínálat gyorsabban nőtt, mint a kereslet, az árak viszonylag alacsonyak voltak. Napjainkban azonban fordulóponthoz érkezett a világ. Elsősorban a bioüzemanyagok termelésének növekedése, a nagy népességű ázsiai országok gyors gazdasági növekedése révén a helyzet gyökeresen megváltozik. A kereslet egyre több terméknél haladja meg a kínálatot, az árak emelkednek. Ennek már tavaly óta tanúi vagyunk, hiszen egyes mezőgazdasági tömegtermékekárai rég nem látott ütemű növekedésbe kezdtek. A három leginkábbérintett térség az Egyesült Államok, Brazília és az Európai Unió, de Ázsia is beállt a sorba. A hatások szükségszerűen végiggyűrűznek egészen a fogyasztóig. Míg az elmúlt évig a fejlett országokban gyakorlatilag folyamatosan csökkent a lakosság élelmiszerre fordított kiadásának aránya az összes kiadáson belül, addig ez a tendencia ebben az évben fordulni látszik. Az élelmiszerek inflációja minden országban felgyorsult. Ez leginkább az alacsony fizetőképességű országokban okoz szerkezeti változást az élelmiszer-keresletben. Ahogy azt Magyarországon is érzékeljük, a korábbi évek egyre erőteljesebb tendenciája, a kereslet szerkezetének eltolódása a magasabb feldolgozottsági fokú termékek felé, megtorpant. Ennek mértéke és időtartama az adott ország lakossága reáljövedelmének alakulásától függ. Esetünkben – félő – akár évekig is tarthat.Látható, hogy a gazdaságilag fejlett világban az élelmiszeripar működési körülményeit meghatározó tényezők többsége azonos. Az idei év talán a legjobb példa, hiszen az alapanyagárakalapanyagárak ugrásszerű emelkedése közös kínok okozója, mivel az általaelőidézett költségemelkedés csak részben hárítható tovább a kereskedelem irányába. De miért is?

Gyártói koncentráció, kereskedelmi globalizáció

Miközben a világ fejlett térségeinek élelmiszeripara rendkívüli ütemben koncentrálódik, esélye sincs arra, hogy utolérje a kiskereskedelmi láncok globalizálódását. Ez azt jelenti, hogy költségei növekedésének érvényesítésére korlátozottak a lehetőségei. A jelenlegi piaci helyzet – a kínálat időszakos szűkülése – ugyan helyenként teremt lehetőséget erre, de a hatékonyság növelésének kényszere továbbra is erős marad. Ezt felismerve a nagy nemzetközi feldolgozói csoportok stratégiájának középpontjában a beszállítói integráció erősítése, az egyre szűkebb paletta, a kevesebb gyártóhely, a márkapolitika szerepel. A világ élelmiszerpiacain más oldalról is változások zajlanak. A termelés és fogyasztás gyorsabban nő a fejlődő országokban, mint a fejlet-tekben. Jó példa erre a marhahús, a cukor, a sertéshús, a tejpor. Ez a fejlett országok exportpiaci visszaszorulását vetíti előre ezen termékeknél, miközben gabonából, valamint egyéb tejtermékekből várhatóan meg fogják tudni őrizni dominanciájukat. A mezőgazdasági tömegtermékek világpiacára ható általános tényezők (lásd keretes írásunk ) mellett ebben az évben kezdi valódi piacbefolyásoló hatását kifejteni a mezőgazdasági termékek üzemanyag célú felhasználásának élénkülése. Az évek óta növekvő beruházási kedv révén az idén már olyan méretű az üzemek alapanyagigénye, hogy komoly befolyással lesz a mezőgazdasági termékek világpiaci árára. Ez természetesen elsősorban a gabonafélék, a cukor, az olajos magvak és növényolajok piacán keresztül érvényesül majd. Az USA-ban ebben az évben már a kukoricatermés negyedét használják üzemanyaggyártásra, és ez az arány az elkövetkező években várhatóan tovább emelkedik. Bár a kukorica nem a leghatékonyabb etanolforrás, az USA támogatásai révén versenyképesen tudják gyártani legalább 2010-ig, ameddig a jelenlegi támogatási szint biztosan fennmarad. Ezzel szemben Brazíliában cukornádból állítják elő az etanolt már több mint 20 éve. A főleg az ország középső és déli részén folyó fejlesztések révén ott is új csúcsokat érnek el e termék gyártásában. Kétségtelen, e tevékenység támogatások nélkül is versenyképes, s ha mégis túl alacsonyak a kőolajárak, akkor inkább cukrot állítanak elő a nádból, de területeket von el a legeltetéstől és a takarmánytermeléstől. Európában inkább a biodízel előállítására került a hangsúly. A főleg repcéből gyártott üzemanyag támogatás nélkül a jelenlegi olajárak mellett nem versenyképes. Ennek ellenére az iparág gyors ütemben fejlődik. A repce és az egyéb olajnövények területe folyamatosan nő a kontinensen. A jelenlegi technológiákkal az EU biodízel-termelése mintegy 60euró/hordó olajár körül, míg a bioetanol 70-90 euró/hordó árnál válik nyereségessé. Ugyanezen szintek Brazíliában a hordónkénti 35-40 dolláros árnál, az USA-ban a hordónkénti 44 dolláros árnál állnak. A bioüzemanyagok termelésének növekedése igen látványos lesz az előttünk álló években. Az USA etanoltermelése 2016-ra a tavalyinak duplájára fog nőni. A brazil termelés a jelenlegi 21 millió hektoliterről 44-re fog emelkedni 2016-ra. Kína etanoltermelése évi 3,8 millió hektoliterre fog bővülni a jelenlegi 2 milliós szintről. Az EU ugyanebben a periódusban 10-ről 21 millió tonnára fogja bővíteni üzemanyag célú olajosmag-termelését. kombinált hatások A listában szereplő tényezők az egyes termékpályákon sajátos kombinációkban hatnak. Ilyen például a tejtermékeké, melyen a fent is említett három ország növekvő importigénye (Kína, India, Oroszország) élénkíti a világpiacot, miközben az ausztrál exportot az aszály, az argentint az emelkedő exportadó csökkenti. Az ezek hatására emelkedő világpiaci árak hullámára felültek az EU exportőrei is, akik a közösségi tejszabályozás reformja révén így könnyedén szabadultak meg korábbi intervenciós készleteiktől. Az EUban a kereslet növekedése ellenére csökken a tehénlétszám. Ilyen körülmények között az élelmiszeripar helyzetét az innováción keresztül érdemes vizsgálni. Az angol közgazdász, Graham Brookes frappáns megfogalmazása („Don’teuró/hordó olajár körül, míg a bioetanol 70-90 euró/hordó árnál válik nyereségessé. Ugyanezen szintek Brazíliában a hordónkénti 35-40 dolláros árnál, az USA-ban a hordónkénti 44 dolláros árnál állnak. A bioüzemanyagok termelésének növekedése igen látványos lesz az előttünk álló években. Az USA etanoltermelése 2016-ra a tavalyinak duplájára fog nőni. A brazil termelés a jelenlegi 21 millió hektoliterről 44-re fog emelkedni 2016-ra. Kína etanoltermelése évi 3,8 millió hektoliterre fog bővülni a jelenlegi 2 milliós szintről. Az EU ugyanebben a periódusban 10-ről 21 millió tonnára fogja bővíteni üzemanyag célú olajosmag-termelését.

Kombinált hatások

A listában szereplő tényezők az egyes termékpályákon sajátos kombinációkban hatnak. Ilyen például a tejtermékeké, melyen a fent is említett három ország növekvő importigénye (Kína, India, Oroszország) élénkíti a világpiacot, miközben az ausztrál exportot az aszály, az argentint az emelkedő exportadó csökkenti. Az ezek hatására emelkedő világpiaci árak hullámára felültek az EU exportőrei is, akik a közösségi tejszabályozás reformja révén így könnyedén szabadultak meg korábbi intervenciós készleteiktől. Az EUban a kereslet növekedése ellenére csökken a tehénlétszám. Ilyen körülmények között az élelmiszeripar helyzetét az innováción keresztül érdemes vizsgálni. Az angol közgazdász, Graham Brookes frappáns megfogalmazása („Don’t Innovate, Imitate”) jól mutatja, milyen körülmények között kell helyt állni az európai élelmiszer-feldolgozóknak. Miközben ugyanis az Európai Unió zászlaján az innováció lobog („Creating an Innovative Europe”), az élelmiszer-ipari valóságban egészen sajátságos színezetet kap e fogalom. Az élelmiszeriparban ugyanis azok, akik a szakirodalomnak megfelelően kezelik az innovációt, és sokat költenek rá, rendre versenyhátrányba kerülnek azokkal szemben, akik termékfejlesztéscímén csak az innovációk koppintását végzik. Ezek a cégek ugyanis – lévén költségeik messze elmaradnak a fejlesztőkétől – alacsonyabb áron lépnek a piacra, gyorsabb megtérülést érnek el, és igencsak lerövidítik az új termékek életciklusát. A folyafolyamatban igen nagy súllyal esnek latba a kereskedelmi márkák, amelyek a legtöbb esetben a gyártói márkák klónjai. A dolog tehát úgy fest, hogy azok a gyártók, akik megfelelő adottságokkal rendelkeznek az új piaci szegmensek nyitására, igen nagy összegeket költenek a termékkifejlesztésére és piaci bevezetésére. Ezt követően hamar feltűnnek a polcokon e termékek olcsó változatai. Ehhez mindjárt hozzá kell tenni, hogy sok esetben maga a gyártó kényszerül saját terméke olcsó változatának gyártásába. Ez még akkor is gyakori, ha az új termék egyedi technológiai igényt támaszt, vagyis a konkurensekkel szemben súlyos beruházási igényt támaszt.

A helyzet szabályozásért kiált

Az Európai Unió úgy tűnik, felismerte a veszélyt, és még idén ősszel egy javaslattervezettel áll elő az ügyben. Az az összefüggés, miszerint kontinensünk élelmiszeripara már rövid távon is csak a magas hozzáadott értékű termékekkel maradhat versenyképes, igen sürgetővé teszi a beavatkozást. Tény ugyanis, hogy az Európai Unió mezőgazdasági termelése folyamatosan veszít világpiaci versenyképességéből ugyanúgy, mint belföldi piacából. Ez a folyamat egy komplex hatás együttes eredménye. A WTO-tárgyalások jelentik az egyik ilyen hatást. Az EU ezeken a tárgyalásokon szinte érthetetlen módon áldozta be mezőgazdasági termékeit, piaci hozzáférést biztosítva a harmadik országoknak. Miközben termelőivel szemben a belső piac igényeinek megfelelő szintű elvárásokat támaszt, addig a harmadik országok termelőinek költségvetését ezek kevésbé terhelik. A hatás kézzelfogható:

• Kiszorulás a mezőgazdasági tömegtermékek világpiacáról; • A feleslegek belső piacon való értékesítésének kényszere; • Emiatt az ár-érték arányok torzulása; • A belső piac növelésének kényszere (bővítés); • Az EU egyik alapelvének (a belső termékek preferenciának) feladása; • Az EU mezőgazdaságának egyre gyorsuló leépülése; • Növekvő import; • Átvert és zavarban lévő EU-fogyasztó; • A közös agrárpolitika folyamatos átalakításának kényszere; • Ebből adódóan a kiszámíthatóság csökkenése az agrárium finanszírozásában; • Leépülő agrártámogatások; • Olyan kétségbeesett kiútkeresések, mind az adókedvezményekkel életre hívott európai bioüzemanyag-termelés.

Az öreg kontinens élelmiszeriparának egyetlen kiútja van. Márkás, magas hozzáadott értékű terméket gyártani hazai alapanyagból, és olcsó tömegterméket importból, mindezt igen magas hatékonysággal. Értelemszerű, hogy e két tevékenység csak úgy képes alapjául szolgálni a fenntartható fejlődésnek, ha előbbi megfelelő jövedelmezőségi szintet biztosít, utóbbi pedig legalább az állandó költségek kitermeléséhez hozzájárul. Ha viszonta fenti tendencia kihúzza a jövedelmet a felső termékszegmensekből, akkor feldől ez a modell is. Érzékelhető, hogy a modell állva tartásához nélkülözhetetlen a kereskedelmi láncokkal való stratégiai együttműködés, valamint a fogyasztó tudatosságának erősítése. Előbbi nem létezhet az utóbbi nélkül. A belföldi fogyasztó maga mellé állítása minden ország élelmiszeriparának legfontosabb feladata. A kereskedő ugyanis sajnos kevéssé érdekelt abban, hogy saját élelmünket fogyasszuk. Így jutunk el az innovációt hátráltató tényezőktől az európai mezőgazdaságmezőgazdaság borús jövőképéig. Remélem, a kedves olvasó is érzékeli azokat az összefüggéseket, amelyek a globalizáció nevű tendencia elemei. Abba, hogy hová vezet mindez, még csak bele sem szabad gondolni. Sokkal inkább figyeljünk arra, hogy mi lesz a sorsa azoknak az új, innovatív élelmiszereknek, amelyekkel a gyártók indukálni kívánják a fejlődést. Kényelem és egészségesség. E fogalmak köré szerveződnek mostanság a termékfejlesztések. A funkcionális élelmiszerek, amelyek ezek gerincét alkotják, máris 20 milliárd eurós világpiacot tudnak magukénak. A bővülés ütemét jelzi, hogy az előrejelzések szerint 2010-re e piac 100 milliárd eurósra fog nőni. A középtávú előrejelzések szerint a mezőgazdasági tömegtermékek ára idén és a jövő évben fogja a legnagyobb növekedést mutatni, aztán a kínálat felzárkózik a kereslet bővüléséhez, az áremelkedések lelassulnak, de fennmaradnak. Ez azt jelenti, hogy bár a legnagyobb alapanyagár- ugráson már túl vagyunk, nem számíthatunk korrekcióra. A világpiaci forgalom jelentősen – egyes termékeknél 50-70 százalékkal – fog élénkülni. A készletek alacsonyak maradnak, ami szintén az áremelkedések tartósságát támasztja alá. A búza ára érezhetően vágtatásba kezdett, az év eleje óta (október 11-ig) közel háromnegyedével emelkedett. Ennek okai a lecsökkent készletekben, a kisebb termésben és főleg a növekvő világpiaci keresletben érhetők tetten. A kukorica ára az év eleje óta némileg csökkent, ami a kiemelkedő amerikai termésnek köszönhető. Ebben az amerikaiak stratégiai gondolkodása érhető tetten, hiszen az igényeknek megfelelően növelték kukoricatermelésüket. Ez persze náluk speciális, üzemanyagcélra fejlesztett hibrideket jelent, ami területet foglal el a takarmánycélú kukoricától. Ehhez persze érdemes hozzátenni, hogy a 2005. évi árakhoz képest kétszeres a kukoricaár Amerikában, ami szükségszerűen vezetett a magasabb élelmiszerárakhoz. Fontos jelzés, hogy a tőzsdei elemzők ebben kiváló befektetési lehetőségeket látnak, és az amerikai gazdaság jelzáloggal összefüggő nehézségei idején – a többi mezőgazdasági haszonnövénnyel együtt – középtávú befektetésekre ösztönzik ügyfeleiket.

Fórián Zoltán

„Világméretű” okok

Az elmúlt években az alábbi tényezők voltak
azok, melyek leginkább meghatározták a
mezőgazdasági tömegtermékek világpiacának
alakulását:

• WTO-tárgyalások (maga a tárgyalási folyamat,
illetve a liberalizációs lépések);
• Az amerikai kontinens egyes országainak
növekvő befolyása a világpiacra: USA, Brazília;
• Rendkívüli időjárási körülmények: aszályok,
árvizek, tornádók, szökőárak;
• A klímaváltozás rovására írt felmelegedés;
• Kína, India, Oroszország gyorsuló gazdasági
növekedése;
• Oroszország egyre határozottabb agrárpiaci
védelmi politikája;
• Állatjárványok;
• Az Európai Unió bővülése;
• Az Európai Unió közös agrárpolitikájának
reformja;
• Globalizáció az élelmiszer-feldolgozásban és
-kereskedelemben;
• GMO-tiltások -engedélyezések;
• Energiaár-emelkedések;
• Eltérő termelési ciklusok a világ különböző
térségeiben.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A számok magukért beszélnek

Csak hogy érzékeljük az EU élelmiszeriparának helyzetét: 2005-ben az EU akkori 20 legnagyobb élelmiszergyártója 1,8 milliárd eurót költött kutatás-fejlesztésre. Ebből egyedül az Unilever 953 millió eurót! Miközben iparági átlagban 0,24 százalék, addig a 20 legnagyobb cégnél 0,6 és 7,1 százalék között vannak a K+F kiadások a bevételek arányában. Összehasonlításul, ebben az időben az USA élelmiszeripara bevételének 0,35 százalékát, az ausztrál 0,4 százalékát, a japán 1,21 százalékát költötte ilyen célokra. A helyes értelmezéshez nem árt tisztában lenni azzal, hogy az Európai Unió élelmiszeriparának szám szerint 99 százalékát kis- és közepes vállalkozások alkotják (mintegy 285 ezren), akik az összes forgalom 48 százalékát állítják elő, míg az alig 1 százaléknyi nagyvállalati csoporté (250 főnél többet foglalkoztatók) a forgalom 52 százaléka, és a foglalkoztatottak 40 százaléka.